admin

admin

„Szakértői” figyelmeztetés az új elnök csapata számára a régi elittől

„El a kezekkel az államnyelvi törvénytől!” – üzente harciasan a sajtó nyilvánosságát ki- és felhasználva a nyelvpolitikai szakértői tanács. A nyelvpolitika területén szakértőnek kinevezett testületet 2018. szeptember 19-én 761. számmal kiadott, Volodimir Hrojszman miniszterelnök által aláírt rendeletével hozta létre Ukrajna Kormánya.…

Pályázat a tudományos utánpótlás támogatására: Collegium Talentum

A Sapientia Hungariae Alapítvány célja a határon túli magyarság felsőoktatásának fejlesztése, és az ehhez kapcsolódó tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenység támogatása. Az alapítvány hatóköre a Kárpát-medence teljes magyar nyelvterületére kiterjed, beleértve természetesen Kárpátalját is. A Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriuma a tanulmányaikat a…

Cseh nyelvészek Beregszászon

Június elején a Cseh Tudományos Akadémia Szláv Tanulmányok Intézetének kutatói, Michal Vašiček és Daria Vašičeková tett szakmai látogatást Kárpátalján. A cseh kutatók régiónk szláv nyelvjárásait tanulmányozták útjuk során, de beregszászi tartózkodásuk alatt felkeresték a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, s…

Nem vicc: itt az új ukrán helyesírási szabályzat

A Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont is beszámolt arról, hogy 2019. május 22-én Ukrajna Miniszteri Kabinetje (kormánya) N 437. számú rendeletével hatályon kívül helyezte az ukrán nyelv helyesírási szabályzatának legutóbbi, 1992. június 8-án jóváhagyott változatát, és előírta az új helyesírási szabályzat…

Június 4-én hatályba lép az új ukrán helyesírási szabályzat

Amint arról beszámoltunk, 2019. május 22-én Ukrajna Miniszteri Kabinetje (kormánya) N 437. számú rendeletével hatályon kívül helyezte az ukrán nyelv helyesírási szabályzatának legutóbbi, 1992. június 8-án jóváhagyott változatát, és előírta az új helyesírási szabályzat használatát.   Az ukrán nyelv új helyesírási…

Nemzetközi konferencia Baleczky Emil tiszteletére

Az 1919-ben az egykori Bereg vármegyében, a mai Kárpátalja területén található Zúgó (Гукливе) községben született jeles nyelvész, az ELTE egykori professzora, Baleczky Emil születésének 100. évfordulója apropóján szervezett nemzetközi tudományos konferenciát Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológiai…

Új elnök, új államnyelvi törvény, új helyesírás

Az ukrán hírportálok a Verhovna Rada üléstermében zajló események és a két napja hivatalba lépett új elnökkel kapcsolatos hírek mellett arról is beszámoltak, hogy – feltehetőleg utolsó – ülésén Ukrajna Kormánya ma, május 22-én Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának előterjesztése…