Ismét Kárpátaljára került a Lőrincz Csaba Díj

A Lőrincz Csaba Díjat a „Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány” alapította 2009-ben azzal a céllal, hogy tudósok, kutatók, szakértők, valamint írók, újságírók kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét jutalmazza.

A díj névadója, Lőrincz Csaba (1959–2008) fiatal erdélyi magyar értelmiségiként a Limes Körben folytatott ellenzéki tevékenységet. 1986-ban települt át Magyarországra. A magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának főtanácsadójaként, a Külügyminisztérium helyettes államtitkáraként, illetve 20 éven át a Fidesz kisebbségi és külügyi szakértőjeként, egyetemi oktatóként, valamint publicistaként meghatározó módon formálta Magyarország külkapcsolatait és nemzetpolitikáját. Legfontosabb alkotása a határon túli magyarságnak a szülőföldjén való megmaradását célzó kedvezménytörvény volt, amelyet az Országgyűlés 2001. június 19-én fogadott el.

2009 után – amikor Orosz Ildikó kapta az elismerést – idén ismét Kárpátaljára került a Lőrincz Csaba Díj, hiszen idén Csernicskó Istvánnak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Pannon Egyetem professzorának, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetőjének ítélte oda a kuratórium. A díj ünnepélyes átadására június 28-án került sor Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Az ünnepi eseményt Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, a bíráló bizottság tagja vezette. A Lőrincz Csaba Díjat Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke mutatta be, majd Klein András, a bíráló bizottság tagja emlékezett meg Lőrincz Csaba születésének 60. évfordulójáról. Csernicskó István munkásságát Trócsányi László, Magyarország igazságügyi minisztere ismertette. Végül az idei díjazott – miután megköszönte az elismerést – megtartotta Nyelvi konfliktusok a XXI. századi Európában a „nemzetközi normák” és az „európai standardok” tükrében című előadását.

A díjátadón – melyen korábbi díjazottként részt vett Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke is – a kárpátaljai Sodró együttes teremtett kitűnő hangulatot.

Maga a díj egy Nagy János szlovákiai magyar szobrászművész által készített bronz emlékplakett és a hozzá tartozó oklevél.

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62