November 21-én Ungváron tett látogatást az Európa Tanács független szakértői testülete, amely a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának ukrajnai alkalmazásáról tájékozódott a régióban. Ukrajna 2016 januárjában nyújtotta be saját jelentését az Európa Tanácshoz a Karta végrehajtásáról.
A kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek – együttműködve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán működő Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközponttal, illetve Lehoczky Tivadar Intézettel – ehhez a hivatalos dokumentumhoz készítettek egy alternatív beszámolót, melyben 30 oldalon foglalták össze, hogy milyen problémákat és lehetőségeket látnak a Karta ukrajnai, illetve kárpátaljai alkalmazását illetően.
Az ungvári találkozón részt vett Barta József, a KMKSZ és a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke, Rácz Béla, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese, Spenik Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán-Természettudományi Karának dékánja, Szilágyi Lajos, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség képviseletében, Fábri Zoltán, az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora, valamint Darcsi Karolina, a Lehoczky Tivadar Intézet kutatója. A megbeszélésen szintén jelen volt Csernicskó István, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője is, aki mint a kárpátaljai alternatív árnyékjelentés egyik szerzője, szerkesztője foglalta össze az ukrajnai nyelvpolitika irányvonalával szembeni kárpátaljai magyar aggodalmakat. Az elsősorban nyelvpolitikai kérdésekkel foglalkozó nyelvész a következő problémákat emelte ki: a 2012-ben elfogadott nyelvtörvény eltörlésére irányuló alkotmánybírósági procedúra; az oktatási törvény tervezetéhez benyújtott, a kisebbségi nyelveken folyó oktatás megszüntetésére irányuló törekvések; az államnyelv oktatása terén fennálló hiányosságok; a kötelező ukrán nyelv és irodalom független tesztelése során a magyar iskolák végzőseivel szemben tapasztalható hátrányos megkülönböztetés; a magyar nyelv hivatali funkciókban történő használatának akadályoztatása. Barta József szintén a magyar nyelv hivatalos használata és az oktatás területén fennálló hiányosságokat emelte ki. Darcsi Karolina, Szilágyi Lajos és Spenik Sándor hozzászólásában a területi-adminisztratív berendezkedés átalakításában rejlő veszélyekre és más konkrét problémákra világított rá.
Összefoglalásában Csernicskó István elmondta, hogy az ukrán állam és az állami nyelvpolitika feladata és felelőssége, hogy Ukrajnában az államnyelv mellett 5, 10 vagy akár 100 év múlva is fennmaradjanak a kisebbségi nyelvek. A kisebbségi nyelvek védelmének egyik eszköze a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája alkalmazása. Ezért a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője arra kérte az Európa Tanács szakértőit, hogy jelentésükkel, illetve az Ukrajna számára megfogalmazott ajánlásokkal segítsék elő, hogy az ukrán állam nyelvpolitikája összhangban legyen a Karta céljaival és elveivel, és Ukrajna ne a kisebbségi nyelvi jogok szűkítését, hanem azok bővítését és fejlesztését tekintse céljának és feladatának.