21. Élőnyelvi Konferencia helyett nemzetközi Virtuális kerekasztal a 70 éves Kontra Miklós tiszteletére

Bartha Csilla és a TKK munkatársai szakmai szófelhője

Amint erről nemrégiben beszámoltunk, idén október 8. és 10. között a kárpátaljai Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont szervezésében került volna sor a 21. Élőnyelvi Konferenciára. A nagy hagyományokkal bíró nemzetközi tanácskozást azonban – sok-sok más hasonló rendezvény mellett – el kellett halasztani a hosszú hónapok óta tartó világjárvány miatt.

A nemzetközi nyelvész közösség azonban, amely 1988, vagyis az első Élőnyelvi Konferencia óta hozzászokott ahhoz, hogy rendszeres időközönként találkozik, és megbeszéli a legújabb szakmai eseményeket, nem nyugodott bele abba, hogy a koronavírus miatt idén nem kerülhet sor a 21. Élőnyelvi Konferenciára, s néhányan úgy határoztak, hogy ha nem is személyesen (hiszen ezt nem teszik lehetővé a szigorú óvintézkedések), de online, a virtuális térben mégis találkoznak. Ezért aztán október 12-én a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont kezdeményezésére online nemzetközi tudományos kerekasztalra került sor elsősorban annak apropóján, hogy a magyar szociolingvisztikai kutatások nagy ásza, Kontra Miklós előtt tisztelegjünk 70. születésnapja alkalmából.

William Labov, Gillian Sankoff és Kontra Miklós

Az online térben zajló eseményen – túlzás nélkül – a mai nemzetközi szociolingvisztikai elit számos tagja részt vett előadással, szakmai-személyes anekdotával, köszöntéssel. Olyan nyelvész-világsztárok küldtek előre elkészített videóanyagot, írásos gondolatokat, vagy épp szófelhőbe konvertált szakmai összefoglalót a virtuális kerekasztallá minősített találkozóra, mint például William Labov, Jack Chambers, Susan Gal, Tove Skutnabb-Kangas, Robert Phillispson, Fernand de Varennes, Peter Sherwood, Gillian Sankoff, Petteri Laihonen stb. A magyarországi és határon túli jelentős magyar nyelvészek közül is nagyon sokan (hogy csak néhány nevet említsünk: Kiss Jenő, Tolcsvai Nagy Gábor, Péntek János, Benő Attila, Lanstyák István, Vančo Ildikó, Bartha Csilla, Borbély Anna, Sándor Klára stb.) tevékeny részt vállaltak a kerekasztal munkájában, no és persze a kárpátaljai magyar nyelvészek se maradtak ki a programból.

A nemzetközi kerekasztal címe – a 21. Élőnyelvi Konferencia tervezett tematikájához kapcsolódón – a Határon innen és túl: a 21. Élőnyelvi Konferencia margójára volt, és angol és magyar nyelvű szakmai jellegű előadások, reflexiók és olyan köszöntések hangzottak el az eseményen, amelyek összefoglalják a magyar nyelvváltozatok vizsgálatával kapcsolatos szociolingvisztikai kutatásokat, méltón és kreatívan tisztelegnek az Élőnyelvi Konferenciák sorozatának kitalálója és elindítója Kontra Miklós elmúlt negyedévszázados munkássága előtt, aki október 12-én ünnepelte 70. születésnapját.

Ezúton kívánunk Kontra Miklósnak mi is még egyszer sok boldog születésnapot, erőt és egészséget!

Márku Anita

A nemzetközi online kerekasztal programja:

 

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62