Porosenko csak a magyar nyelvtől retteg?

Tart a július 21-ei soron kívüli parlamenti választási kampány, a politikusok járják az országot, és kampányolnak. Így tesz a márciusi–áprilisi elnökválasztáson csúfosan leszerepelt Petro Porosenko is, aki elsősorban Nyugat-Ukrajna városaiban próbálja szavazásra buzdítani potenciális választóit. A magát az ukrán nyelv védelmezőjeként feltüntető exelnök már az előző kampányban is csúcsra járatta az „Армія, мова, віра” [Hadsereg, (ukrán) nyelv, vallás] jelszót, és ezúttal is egyik legfontosabb üzenete az a választói felé, hogy megvédi az ukrán nyelvet.

Amint azonban az egyik nyugat-ukrajnai nagyvárosban július 7-én tartott kampányrendezvényen készült videó bizonyítja, Porosenko úgy akarja megvédeni az ukrán nyelvet, hogy eközben csak az orosz és a magyar nyelvtől félti az államnyelvet, a globális világnyelvtől, az angoltól egyáltalán nem tart. A színpad magasában feltámadt karmesteri ambícióit előkapó Porosenko ugyanis úgy próbálta lelkesíteni a bukott elnököt látni akaró összegyűlteket, hogy az „Армія, мова, віра” szlogen skandálására ösztönözte az embereket. Azonban nem akárhogyan. A kisebbségek nyelvén folyó oktatást visszaszorító oktatási törvényt és az Ukrajnában használatos minden más nyelvet a háttérbe szorító államnyelvi törvényt egyaránt támogató politikus úgy akarta elskandáltatni a tömegnek semmiképp sem nevezhető kisebb embercsoporttal a választási szlogenjét, hogy az abban szereplő mindhárom szó után az angol „Yes!”  [Igen!] felkiáltást is ordítsák vele együtt. A performance több-kevesebb sikerrel járt: „Армія – yes, мова – yes, віра – yes, армія, мова, віра – yes, yes, yes!” – mondták fel Porosenko vezénylése és előskandálása után a hívei a leckét, amiről a Porosenko orra alá rengeteg borsot törő egyik ismert blogger Youtube-csatornáján látható videóban is meggyőződhetnek az érdeklődők. A felvételen 9 perc 28 másodpercnél kezdődik a hatalomba visszakapaszkodni kívánó volt elnök vezényletével lefolytatott előadás, és 9 perc 52 másodpercnél ér véget.

Láthatjuk tehát, hogy Porosenko szívfájdalom nélkül ordítja tele torokból az ukrán–angol kevert nyelvű szöveget reménybeli választói felé, miközben regnálásának öt esztendeje alatt mindent megtett azért, hogy visszaszorítsa a kisebbségi nyelvek, köztük a magyar használatát az oktatásban, a közigazgatásban, a sajtóban stb.

Ezzel az ukrán–angol kevert nyelvi kampányszlogennel azonban Porosenko ismét igazolta, hogy az ő vágya valójában nem az ukrán nyelv védelmezése és támogatása, hanem a hatalom bármi áron való megtartása, vagy ha az már áprilisban nem sikerült, hát a mielőbbi visszaszerzése. Ez a választási jelszó ugyanis ellentmond az ő támogatásával idén áprilisban megszavazott államnyelvi törvény céljaival. A Закон України „Про забезпечення функціонування української мови як державної” [Ukrajna törvénye „Az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról] című törvénynek Ukrajna Legfelső Tanácsa hivatalos honlapján elérhető szövegéből ez egyértelműen kiderül, itt ellenőrizhető.

A törvény 3. cikkének 1. része ugyanis meghatározza a jogszabály céljait, s ezen belül egyebek mellett a következő pontok is szerepelnek:

„г) вживанню замість іншомовних українських слів, словосполучень і термінів у разі, якщо в українській мові існують рівнозначні відповідники, та підвищенню рівня обізнаності громадян про них;

ґ) запобіганню вульгаризації української мови та змішування її з іншими мовами”.

Magyarul: a törvény célja

„г) ukrán szavak, szókapcsolatok és kifejezések használata az idegen szavak helyett, ha az ukrán nyelvben vannak azonos értékű megfelelők és ezek megismertetése az állampolgárok széles körével;

ґ) az ukrán nyelv vulgarizálásának és más nyelvekkel való keverésének megakadályozása”.

No, akárhogy is nézzük, az „Армія – yes, мова – yes, віра – yes, армія, мова, віра – yes, yes, yes!” versikében előforduló angol „yes” szónak bizony van teljes értékű ukrán megfelelője, és az ukrán és az angol nyelv keverése is szembeötlő a szlogenben…

Félreértés ne essék: mi nem az ukrán nyelv „tisztaságáért” aggódunk, és egyáltalán nem osztjuk az államnyelvi törvény megalkotóinak a nyelvtudománytól távol álló, nacionalista és homogenizáló nyelvművelő ideológiáját.

Célunk az, hogy rámutassunk:

(a) Porosenko és a hozzá hasonló politikusok számára semmi szent, ha a hatalom megszerzéséről van szó, és még a saját maguk által hozott törvényeket is gondolkodás nélkül figyelmen kívül hagyják;

(b) a 2019 áprilisában megszavazott államnyelvi törvény értelmetlen, szakmaiatlan, betarthatatlan baromság, amit mielőbb (még 2019. július 16-ai hatályba lépése előtt) el kell törölni.

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62