Határokon átnyúló nyelvi akadálymentesítés a közéletben
Tisztelt Kolléga!
A történelmi változások és az államhatárok átalakítása következtében számos kisebbség él Európában a szomszédos országok területén. A nemzetállamok területén élő kisebbségek érvényesülése nagyban annak függvénye, hogy az adott ország területén milyen lehetőség kínálkozik a kisebbség vagy a szomszédos ország nyelvének használatára. Az Európai Unió létrejöttének egyik fontos mérföldköve volt a kisebbségi nyelvek védelme, és éppen ezért fogadták el Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját. A védelem annak megtapasztalása révén vált lényegessé, hogy a legtöbb esetben a nemzetközi konfliktusok egyik igen fontos kiváltó okaként jelentek meg az európai események sorában a nyelvi kérdések. Egy másik fontos aspektus, hogy a határok átjárhatóságával a gazdasági együttműködést kívánják ösztönözni, és a sikeres együttműködések előmozdítása legtöbb esetben a jó kommunikáció függvénye. Ebből a szempontbonból azt tapasztalhatjuk, hogy egy sikeres vállalkozás sokszor csak azért veszít klienseiből, mert csak egy (legtöbb esetben az állam) nyelvén teszi közzé az információkat. A globalizáció és a nemzetközi együttműködések korában a nyelvi akadálymentesítés kulcsfontosságú a közéletben való, mindenki számára egyenlő részvétel biztosításához.
A konferencia célja, hogy:
- feltérképezze a nyelvi hozzáférhetőség gyakorlati kihívásait és lehetőségeit,
- megvizsgálja a kisebbségi nyelvek használatának lehetőségeit a közigazgatásban, tömegtájékoztatásban, egészségügyben és szolgáltató szektorban,
- bemutassa a már létező, működő többnyelvű gyakorlatokat,
- elősegítse a jó kommunikáción alapuló társadalmi és gazdasági együttműködéseket.
A rendezvényen az alábbi fő témaköröket érintjük:
- a kisebbségi nyelvek szerepe és védelme az Európai Unióban;
- a nyelvi akadálymentesítés hatása a gazdasági és társadalmi együttműködésre;
- többnyelvűség a közszolgáltatásokban és a közigazgatásban;
- a nyelvi jogok és azok gyakorlati érvényesülése;
- nyelvi tájkép elemzések;
- a nyelvi akadályok leküzdésének sikeres példái.
Az esemény időpontja: 2025. november 25-26.
Az absztraktok beküldési határideje: 2025. szeptember 25.
Az absztraktok elfogadásáról október első hetében küldünk értesítést.
A konferencián való részvétel ingyenes.
Az esemény hibrid formában valósul meg, tehát személyes jelenléttel és online is lesz lehetőség bekapcsolódni a konferencia munkájába.
Kérjük, kollégáik körében is népszerűsítsék konferenciánkat!
Szeretettel várjuk Önt 2025-ben Beregszászba!
Üdvözlettel,
a Szervezők