Tudományos-gyakorlati kommentár Ukrajnának az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvényéhez

Szerzők: Tóth Mihály – Csernicskó István

Publikálás éve: 2014

Ungvár–Budapest: Intermix Kiadó, 2014.

Ez a kötet a 2012-ben Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól címmel elfogadott hatályos nyelvtörvényhez készített tudományos-gyakorlati kommentár. Két szerzője közül az egyik a kisebbségi jogok szakértője, a jogszabály szövegének egyik szerzője; a másik főként a nyelvi jogok témájában kutató nyelvész. A kiadvány az állami hivatalok, önkormányzatok dolgozói, vállalkozók, valamint hétköznapi állampolgárok számára értelmezi a törvényt, és igyekszik segíteni őket abban, hogy élhessenek nyelvi jogaikkal. A nyelvi jogok törvényi szintű garantálása ugyanis a kisebbségi nyelvek tényleges használatának csupán előfeltétele. Az érintetteknek ismerniük is kell jogaikat ahhoz, hogy élhessenek azokkal. Minél több emberhez jutnak el a nyelvtörvényt ismertető, a jogoknak a mindennapi életben való alkalmazásához támpontokat adó információk, annál nagyobb az esélye annak, hogy egyre többen és egyre több helyzetben használjuk majd a magyar nyelvet Kárpátalján. A nyelvet ugyanis a használat élteti: az a nyelv, amelyet nem, vagy csupán korlátozott funkciókban használnak, könnyen visszaszorul, és eltűnhet.

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62