Megalakult a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) intézményén belül 1996-ban létrejött a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság (MTK EB), 2000-ben pedig az MTA köztestülete megnyílt a Magyarországon kívül élő, magukat magyarnak (is) valló tudósok számára. 2007-ben a Kolozsvári Területi Bizottság (KAB), 2008-ban a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács (VMAT), valamint 2013-ban a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) megalakulásával az MTA még szorosabbra fűzte kapcsolatait a külhoni magyar kutatókkal. A Magyarországgal szomszédos országokban létrejött akadémiai tanácsok gyakorlatát követve, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, valamint a 2011. június 11-i Ukrajnai Magyar Tudóstalálkozó célja és döntése alapján 2015. október 30-án Ukrajnában is megalakult az akadémiai tanács Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) néven.

Az alakuló közgyűlésre az Ukrajnában élő magyar tudósok, az MTA ukrajnai külső és köztestületi tagjainak részvételével Ungváron, az Ungvári Nemzeti Egyetem dísztermében került sor. Az MTA három ukrajnai külső tagja és 151 külső köztestületi tagja közül összesen 82 fő jelent meg Ungváron, s ezzel a közgyűlés szavazóképesnek bizonyult.

Volodimir Szmolanka, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorának köszöntőjét követően Kocsis Károly akadémikus, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke üdvözölte a jelenlévőket.

Miután Tarnóczy Mariann, az MTA osztályvezetője ismertette a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács megválasztásának szabályzatát, a három tudományterületbe (bölcsészet- és humán tudományok, természettudományok, valamint élettudományok) sorolt köztestületi tagok megválasztották a tanács tagjait. A tanácsnak az MTA szabályzata alapján automatikusan tagja az akadémia három ukrajnai külső tagja (Jenkovszky László, Szikura József, Spenik Ottó), akik mellé 15 tagú tanácsot választott a testület. A megválasztott tanácsban 7 tudós képviseli a bölcsészet- és társadalomtudományokat (Brenzovics László, Csatáry György, Csernicskó István, Kopriva Attila, Lizanec Péter, Orosz Ildikó, Zékány Krisztina), 5 a természettudományokat (Fodor Gyula, Gecse Ferenc, Mica Volodimir, Rácz Béla, Spenik Sándor), 3 (Boldizsár Sándor, Kohut Erzsébet, Riskó Sándor) pedig az élettudományokat.

A megválasztott tanács tagjai saját soraiból megválasztotta a KMAT elnökét és alelnökét. Az elnök Spenik Ottó fizikus professzor, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Ungvári Elektrofizikai Kutatóintézetének igazgatója, az MTA külső tagja lett. Alelnökké Csernicskó István nyelvészt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontjának vezetőjét, az MTA külső köztestületi tagját választották meg.

Az újonnan megalakult testület első feladata a KMAT szervezeti-működési szabályzatának kidolgozása lesz.

 

HAI

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62