A 2020-as év több okból is eddig olyanra sikerült, hogy ideje lett a számvetésnek, a visszatekintésnek, és talán most van is időnk vagy inkább igényünk erre. Az egyik ok a visszatekintésre, hogy a magyar Országgyűlés 18/2019. (VI. 18.) OGY határozata alapján a 2020-as évet a nemzeti összetartozás évévé nyilvánította. A trianoni békediktátum nemcsak a magyarság politikai, földrajzi, gazdasági stb. helyzetére volt és van hatással, hanem a magyar nyelvre is.
A határ Trianon óta meghatározó szerepet játszik a magyar nemzeti identitásról, a nemzetfelfogásról, általában a nemzetről folyó diskurzusokban. Meghúzásuk után a politikai határok óhatatlanul elkezdik befolyásolni a határon belül és azok másik oldalán beszélt és írott nyelvváltozatokat. Mivel ezek az adminisztratív határok meghatározzák a nyelvet beszélők szociális hálóit, természetes, hogy a határon belüli kapcsolatok felerősödnek, a határon átnyúló kapcsolatok pedig ilyen-olyan akadályokba ütköznek, ezért rendszerint gyengülnek. Így az államhatárok kettős természetűek: egyszerre idéznek elő nyelvi kiegyenlítődést és nyelvi különfejlődést. A határon belüli változatok fokozatosan elkezdenek egymáshoz közeledni, míg a határ másik oldalán rekedt változatokban a különfejlődés erősödik fel. [1]
Szilágyi N. Sándor az MTA 2002. évi közgyűlésén tartott előadásában felhívta a figyelmet: „a Kárpát-medencében a magyar nyelv nem egyetlen országban változik, hanem a történelem jelenlegi állása szerint most éppen nyolcban egyszerre, a nyelvi változást pedig minden országban más-más tényezők befolyásolják”. [2]
Annak ellenére, hogy az 1920-ban, Trianonnal kezdetét vett időszakot ma már sokan új nyelvtörténeti korszakhatárként kezelik [3], ennek az évszázadnak a nyelvi következményeiről még nem rendelkezünk rendszerezett, szintetizált tudásanyaggal.
Azzal sem néztünk még szembe,
- hogy az 1990-es évek eleje óta (2020 tavaszáig) egyre átjárhatóbbá váló határok,
- a határon túli magyarok Magyarországon tanuló és dolgozó tömegei,
- a szomszédos országokból Magyarországra költözött sok tízezer magyar,
- az internetes kommunikáció elterjedése a széles tömegek körében,
- a kettős állampolgárság intézménye,
- továbbá Magyarország és több szomszédos állam csatlakozása az Európai Unióhoz,
- illetve sok ezernyi magyar nyugat-európai államokban való munkavállalása…
milyen hatással volt a magyar nyelvhasználatra, vagy hogy a politikai határok állította akadályok csökkenése eredményezett-e újabb nyelvi kiegyenlítődést, s nem lassította le, vagy állította és fordította meg a nyelvi különfejlődést. [4]
Még kevesebb szó esett az elmúlt évtizedekben arról, hogy milyen hatással volt Trianon a magyarországi nemzetiségek nyelvhasználatára. Annak ellenére, hogy e téren is jelentős eredményeket tud felmutatni a magyar nyelvészet [5], korántsem tudunk mindent a soknemzetiségű Magyar Királyság helyett az etnikailag és nyelvileg sokkal homogénebb országba szorult szlovákok, románok, szerbek, horvátok, szlovének, ukránok, ruszinok, romák stb. nyelvi folyamatairól.
Az Élőnyelvi Konferenciák 1988-ban indult sorozata többször foglalkozott már Trianon nyelvi következményeivel. S az apropó, ami miatt ez a cikk ma megíródott, pont egy 25 évvel ezelőtti Élőnyelvi Konferenciára való visszaemlékezés volt. Az első olyan Élőnyelvi Konferenciát, amit Kárpátalján tartottak, napra pontosan 25 évvel ezelőtt szervezte meg, az akkor még egyetemista Csernicskó István a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel együtt. A 8. ÉK helyszíne Ungvár volt, és 1995. szeptember 28-29-én került rá sor a Szvitanok nevű turistaszállóban. A családias nyelvészközösség cseppet sem jelentéktelen előadásaiból egy kötet is megjelent Csernicskó István ‒ Váradi Tamás szerkesztésében Kisebbségi magyar iskolai nyelvhasználat címmel, melyet egy neves kiadó, a budapesti Tinta Könyvkiadó adott ki. A kötetről pedig Peter Sherwood írt ismertetést a Journal of Sociolinguistics-be (olvasható itt )
Kárpátalján később még egy, már sokkal népesebb (70 előadó) konferencia is megrendezésre került: a 16. Élőnyelvi Konferencia, Beregszászon a Hodinka Antal Intézet szervezésében, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán. A napokban emlékezhettünk ennek a felejthetetlen tudományos fórumnak is a 10 éves jubileumára. 
Beregszász (Ukrajna), 2010. szeptember 16‒18. Kiadvány: Hires-László Kornélia, Karmacsi Zoltán, Márku Anita (szerkesztő): Nyelvi mítoszok, ideológiák, nyelvpolitika és nyelvi emberi jogok ‒ A 16. Élőnyelvi Konferencia anyagai, 2011. Budapest: Tinta Könyvkiadó.
S ha nem szólt volna közbe a Covid19, akkor idén néhány nap múlva (október 8-10. között) kerülhetett volna sor ismét Intézetünk szervezésében Beregszászon a 21. Élőnyelvi Konferenciára is, melynek témája a határ mint konvergáló és divergáló tényező a nyelvben lett volna… Azt gondoltuk, hogy száz évvel a trianoni döntés után talán itt az ideje, hogy ismét, új szempontok figyelembe vételével, friss, 21. századi szemmel foglaljuk össze mindazt, amit a Trianon utáni magyar nyelv változatosságáról, pluralizációjáról tudni lehet és érdemes. Nem a sérelmek és panaszok nézőpontjából, hanem a nyelvészet és társtudományai kutatás-módszertani elveire alapozva.
De sajnos a pandémia miatt a szervezési láz helyett az eddigi Élőnyelvi Konferenciákra való visszaemlékezés maradt, és a remény, hogy ha idén már nem is, de jövőre 2021-ben meg tudjuk majd szervezni a 21. ÉK-t is Beregszászon.
Hogy a kedves Olvasó is értse, miért tört ránk a nosztalgia ilyen szokatlan módon, fontos megjegyezni, hogy az Élőnyelvi Konferencia nem csak egy nyelvészeti konferencia a sok közül, hanem a nyelvtudomány művelőinek körében egy a hagyományostól eltérő gondolkodásmód fóruma a Kárpát-medencében élő beszélőközösségek magyar nyelvéről.
Az Élőnyelvi Konferenciák 1988-tól napjainkig a szociolingvisztikai tárgyú kutatások legrangosabb Kárpát-medencei fórumává váltak. A magyar nyelvtudomány nagy adósságát törlesztette, amikor éppen az Élőnyelvi Konferenciák hatására elkezdett foglalkozni a magyar nyelv Trianon utáni szétfejlődésével. Herman Józsefnek, az MTA Nyelvtudományi Intézet akkori igazgatójának támogatásával jött létre az intézeten belül az Élőnyelvi Kutatócsoport, amelynek tagjai a mai magyar nyelvváltozatokra, ezen belül a hazai és a határainkon kívüli magyar, valamint a magyarországi kisebbségi nyelvváltozatokra irányították a figyelmet. Szükség volt egy olyan platformra, ahol ezekről az empirikus kutatásokról be lehetett számolni.
Kontra Miklós, az MTA Nyelvtudományi Intézet Élőnyelvi Kutatócsoportjának, majd később az Élőnyelvi Osztályának (1985-2008) vezetője volt az, akinek kezdeményezésére elkezdődhetett ez a tudományos fórum.
A konferenciáknak a nyelvtudományi jelentőségén túl a társadalmi hasznosságára, hasznosíthatóságára is fel kell hívni a figyelmet. A tudományos szimpóziumokon elhangzott kutatási eredményeket hasznosítani lehet és kell (és igyekszünk is) az anyanyelvoktatás, a nyelvművelés, a nyelvpolitika területén.
[1] Palander–Riionheimo–Koisvisto 2018: 7
[2] Szilágyi 2008: 106
[3] lásd Szilágyi 2008: 105–106, Kiss 2003, Kiss–Pusztai szerk. 2003: 16–17, Lanstyák 2008: 119, É. Kiss–Gerstner–Hegedűs 2013: 11–12 stb.; de lásd pl. Kugler–Tolcsvai Nagy 2015: 502
[4] lásd pl. Tolcsvai Nagy 2018: 154, Péntek 2018: 186
[5] lásd pl. Bartha 2007, Bartha szerk. 2007, Borbély 2001, 2014, Knipf 2018 stb.
Hivatkozott irodalom:
Bartha Csilla 2007. Nyelvváltozat- és/vagy nyelvcsere? Hat magyarországi kisebbségi közösség nyelvi attitűdjeinek összehasonlító elemzése. In: Zelliger Erzsébet szerk. Nyelv, területiség, társadalom. Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság. 95–111.
Bartha Csilla szerk. 2007. Cigány nyelvek és közösségek a Kárpát-medencében. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó.
Benő, Attila – Péntek, János szerk. 2011. A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve. Dunaszerdahely–Kolozsvár: Gramma Nyelvi Iroda – Szabó T. Attila Nyelvi Intézet.
Borbély Anna 2001. Nyelvcsere. Szociolingvisztikai kutatások a magyarországi románok közösségében. Budapest: MAT Nyelvtudományi Intézet Élőnyelvi Osztály.
Borbély Anna 2014. Kétnyelvűség. Variabilitás és változás magyarországi közösségekben. Budapest: L’Harmattan.
É. Kiss Katalin – Gerstner Károly – Hegedűs Attila 2013. Kis magyar nyelvtörténet. Piliscsaba: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar.
Kiss Jenő 2003. A magyar nyelvtörténet korszakolásához. Magyar Nyelv XCIX/4: 385–392.
Kiss Jenő szerk. 2001. Magyar dialektológia. Budapest: Osiris.
Kiss Jenő – Pusztai Ferenc szerk. 2003. Magyar nyelvtörténet. Budapest: Osiris Kiadó.
Knipf Erzsébet 2018. Nem magyar nyelvű kisebbségek magyar nyelvi közegben. In: Tolcsvai Nagy Gábor szerk. A magyar nyelv jelene és jövője. Budapest: Gondolat Kiadó. 239–264.
Kugler Nóra – Tolcsvai Nagy Gábor 2015. Magyar nyelv. Nyitra: Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara.
Lanstyák István 2008. A magyar szókészlet szétfejlődése 1918 után. In Fedinec Csilla szerk. Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban. Budapest: MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság. 118–135.
Lanstyák István – Szabómihály Gizella 1997. Magyar nyelvhasználat – iskola – kétnyelvűség. Pozsony: Kalligram Könyvkiadó.
Palander, Marjatta – Riionheimo, Helka – Koisvisto, Vesa 2018. Introduction: Creating and Crossing Linguistic Borders. In Palander, Marjatta – Riionheimo, Helka – Koisvisto, Vesa eds. On the Border of Language and Dialect. Helsinki: Finnish Literature Society – SKS. 7–15.
Péntek János 2018. A külső régiók. In: Tolcsvai Nagy Gábor szerk. A magyar nyelv jelene és jövője. Budapest: Gondolat Kiadó. 179–198.
Szilágyi N. Sándor 2008. A magyar nyelv a Magyarországgal szomszédos országokban. In Fedinec Csilla szerk. Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban. Budapest: MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság. 105–117.
Tolcsvai Nagy Gábor 2018. Az anyaország és a külső régiók, a határtalanítás. In: Tolcsvai Nagy Gábor szerk. A magyar nyelv jelene és jövője. Budapest: Gondolat Kiadó. 150–163.
Márku Anita