A program címe: Magyar Fiatalok a Kárpát-medencében: Mozaik 2001
Év: 2001
Rövid leírás: A kutatás által vizsgált populáció a környező országok magyar nemzetiségű (magukat magyarnak valló), 6000 fiatalja. MOZAIK2001 kutatásnál 500 kárpátaljai magyar fiatal (15–29 éves) lett megkérdezve település típus, magyarok aránya, korcsoport és nemek szerint reprezentatív minta alapján. Az öt régióban felvett kérdőívek általában szó szerint megegyeznek, azonban a régiónként különböző sajátosságokat messzemenően igyekeztünk figyelembe venni. Ez a törekvés egyfelől az egyes országok közötti különbözőségek figyelembe vételét jelentette (pl. különböző iskolarendszer stb.), másrészt minden régiónak lehetősége volt a kérdőív végén egy rövid önálló kérdésblokk lekérdezésére. A Mozaik 2001 című nagymintás kutatás komplex összehasonlítási lehetőséget kínál egyrészt az adott ország és az ott élő magyar kisebbség fiataljainak helyzetét illetően, másrészt a hazai és a szomszédos országok, illetve azok egymáshoz viszonyított kisebbségi helyzetét, körülményeit tekintve, valamint a Magyarországon és a környező országokban élő magyar fiatalok helyzetével kapcsolatban. A kutatásnak része egy 300 fős ukrán fiatalokból álló kontrollcsoport lekérdezése is.
Partnerintézmények: Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, Lehoczky Tivadar Intézet
Megrendelő: Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, Budapest.
Megjelent publikációk:
Beregszászi Anikó, Csernicskó István és Hires Kornélia 2003. A kárpátaljai magyarok identitás-, nemzet- és hazatudata, In: Csernicskó István szerk. A mi szavunk járása. Bevezetés a kárpátaljai magyar nyelvhasználatba, 230–233. Beregszász: Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, 2003.
Csernicskó István és Hires Kornélia 2002. A kárpátaljai magyarok lokális, regionális és nemzeti identitásáról. Kisebbségkutatás 2002/2: 384–388.
Csernicskó István és Soós Kálmán 2002. Gyorsjelentés – Kárpátalja. In: Mozaik 2001. Magyar fiatalok a Kárpát-medencében, 91–135. Budapest: Nemzeti Ifjúságkutató Intézet.
Hires Kornélia 2003. Cвіт цінностей угорської молоді Закарпаття на початку XXI століття. In: Молодь, освіта, наука, культура і національна самосвідомість. Збірник матеріалів Всеукраїнської науково-практичної конференції, Том 3., 47–49. Київ: Європейський Університет, 2003.
Hires Kornélia 2005a. Kárpátaljai magyar és ukrán fiatalok egymásról és Magyarországról. Új Ifjúsági Szemle, 2005/tavasz: 53–60.
Hires Kornélia 2005b. A kárpátaljai magyar fiatalok és a család. In: Csernicskó István szerk. Diákok és fiatal kutatók tudományos konferenciájának anyagai, II. füzet, 4–8. Beregszász: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, 2005.