Néhány napja, január 19-én számoltunk be arról, hogy – miközben még le sem zárult az Alkotmánybíróság előtt a 2012-ben elfogadott és azóta is hatályban lévő nyelvtörvény ügyében szervezett eljárás Kijevben – Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa (parlamentje) hivatalos honlapja szerint 2016. december 19-én parlamenti képviselők egy csoportja új nyelvtörvénytervezetet nyújtott be 5556-os számmal és Закон України «Про мови в Україні» (Ukrajna törvénye a nyelvekről Ukrajnában) címmel. Még el sem készültünk a tervezet részletes elemzésével, máris újabb törvénytervezet került a Verhovna Rada elé.
Az újabb, 5670. számú tervezet Закон України «Про державну мову» (Ukrajna törvénye az államnyelvről) címmel készült, és idén január 19-én regisztrálták hivatalosan. A dokumentum részletes elemzésére a későbbiekben még visszatérünk, ám a tervezet néhány jellemzőjét ismertetjük röviden.
Az ukrajnai nyelvpolitika iránya alapján már meg sem lepődünk azon, hogy a tervezet értelmében a törvényhozásban, az államigazgatásban, az önkormányzatok munkájában, az állami intézmények, cégek és vállalatok tevékenysége során kizárólag az államnyelv használatát írja elő a tervezet. A kisebbségek nyelvén folyó oktatás csak a kisebbségi nyelvek tanulására, és nem az ezeken folyó oktatásra vonatkozik, ám a felsőoktatásban még ez sem engedélyezett. Igaz, az egyetemeken, főiskolákon néhány tantárgyat az Európai Unió valamely hivatalos nyelvén is lehet oktatni. Ez is jelzi, hogy a törvény elsősorban az orosz nyelv ellen irányul, hiszen például az Írországban is csupán a lakosság töredéke által használt ír nyelv – mint az EU egyik hivatalos nyelve – elvileg használható lehet az ukrajnai felsőoktatásban, az ukrán állampolgárok harmadának anyanyelve, az orosz azonban nem (mert nem hivatalos nyelv az EU-ban).
A tervezet szerzői a kulturális életben is csak az államnyelvet látnák szívesen. Még a színházi előadások is kizárólag ukrán nyelvűek lehetnek. Amennyiben mégis más nyelvű az előadás, azt ukránul feliratozni szükséges. A tömegtájékoztatásban is az államnyelv kizárólagos uralmára törekszenek az ügybuzgó honatyák. Például a nem ukrán nyelvű tévéműsorokat, a filmeket, riportműsorokat stb. kötelező államnyelvi feliratozással ellátni.
A boltokban, üzletekben, kocsmákban, de még a piacokon is csak államnyelven szabad kiszolgálni a vevőket. S ha a törvényt jelenlegi formájában szavazza meg a parlament, akkor a jogszabályban foglaltak betartását egy külön hatóság, egyfajta nyelvrendőrség felügyeli majd, amely bírságokkal próbálja rákényszeríteni a polgárokat az engedelmességre, vagyis az államnyelv kizárólagos használatára.
Hogy az államnyelvről törvény következetes alkalmazása – abban az országban, amely oly távol áll a jogállamiságtól, mint Porosenko, Hrojszman és Parubij a szegényháztól – mennyire életszerű, elég csak arra utalni, hogy a tervezet szerint minden ukrán állampolgárnak törvény által előírt kötelezettsége az államnyelv ismerete. Ukrajnában politikusok, magas rangú állami hivatalnokok, közszereplők, üzletemberek, celebek, sztársportolók tömege képtelen ukránul nyilatkozni a sajtó előtt. A 25 éve független államnak eddig már két olyan elnöke volt (Leonyid Kucsma és Viktor Janukovics személyében), akik gyakorlatilag hivatalba lépésük után kezdtek bele az ukrán megtanulásába. A mai ukrán politikai és köztisztviselői elit jelentős része (például a kormány több tagja) máig nem beszéli az államnyelvet.
A törvény megsértése esetén a tervezet szerint a magánszemélyek 3400–6800 hrivnya (mai hivatalos árfolyamon számolva 113–226 Euró) büntetésre számíthatnak. A hivatalos és költségvetési szervek büntetése minimum 3400, maximum 5100 ukrán hrivnya (azaz 113–170 Euró) lehet. A legszigorúbb pénzbírságra azonban az oktatás, a tudomány és a kultúra területén számíthatnak azok, akik arra vetemednek, hogy az ukrán helyett más nyelvet használnak. A szellemi szférában tevékenykedőket akár 6800 és 8500 hrivnya közötti összegű pénzbírsággal sújthatják, ami napi banki árfolyamon 226 és 282 Eurót jelent.
Törvénysértésnek tekintik azt is a tervezetet jegyző parlamenti képviselők, ha valaki Ukrajnában a hivatalos két- vagy többnyelvűség bevezetését veti fel nyilvánosan. A tervezet szerint ez az államrend veszélyeztetésével egyenértékű büntetőjogi kategória.
A nyelvtörvénytervezetek terén mutatott fokozott aktivitás alapján úgy tűnik, hogy az ukrán politikai elit bizonyos része komoly energiákat fektet az Ukrajnában hagyományosan bonyolult nyelvi kérdés rendezésébe. Valójában azonban sokkal valószínűbb, hogy a cél nem a nyelvi problémakör megoldása, hiszen ezekkel a törvénytervezetekkel lehetetlen a társadalmi feszültségek feloldása. Sokkal inkább a probléma fokozódása várható. Az igazi cél az lehet, hogy eltereljék a közvélemény figyelmét az országot sújtó politikai és gazdasági válságról, Ukrajna kül- és belpolitikai kudarcairól és kompromisszumairól.
Ez a taktika jól ismert Ukrajnában. 2013. február 23-án, amikor Janukovics elnök szökése után történetének legsúlyosabb politikai válságával nézett szembe az ország, illetve amikor a Verhovna Rada épületétől néhány száz méternyire lángokban állt a Függetlenség tere (a Majdan) és egymást lőtték az emberek, a honatyáknak nem volt fontosabb dolga, mint az, hogy a 2012-ben épp általuk elfogadott nyelvtörvény eltörléséről szavazzanak. És bár az Ukrajna elnöki posztját és a parlament házelnöki tisztjét akkor egy személyben ideiglenesen betöltő Olekszandr Turcsinov a kiélezett politikai helyzetet mérlegelve február 27-én úgy döntött, nem írja alá a 2012-es nyelvtörvényt hatályon kívül helyező dokumentumot, a nyelvtörvény eltörlésére irányuló szándéknak súlyos következményei lettek.
Elemzők szerint a nyelvi kérdés a Krím megszállásának és a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanásának egyik legfőbb ürügye lett. „Háború a határon: Ukrajna üllő és kalapács között” című könyvében Richard Sakwa például leszögezi: „Az ország keleti részén kirobbant konfliktusnak a nyelvkérdés volt az egyik kiváltó oka”.
Andrij Drozda ukrán szakértő úgy látja, hogy „A mai ukrajnai helyzet példája annak, hogyan válik a nyelvi és kulturális háború előfeltételévé és hivatalos alapjává egy valódi hadjáratnak” (a teljes írás itt olvasható).
„Bárhonnan nézzük, a jelenlegi orosz–ukrán háború a nyelv miatt kezdődött. Ez vitathatatlan tény. Oroszország épp a nyelvi tényezőt használta fel mint az agresszió okát – azzal magyarázva, hogy meg kell védenie az orosz ajkú polgárokat Ukrajnában” – foglalta össze a konfliktus okait Szerhij Osznacs.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a következőket mondta a Krím Oroszországhoz csatolásának moszkvai ceremóniája során 2014. március 18-án tartott beszédében:
„…a Krím és Szevasztopol lakói Oroszországhoz fordultak, hogy védelmezze meg életüket és jogaikat azzal, hogy megelőzi az olyan eseményeket, mint amelyek Kijevben, Donyeckben, Harkovban és más ukrán városokban történtek, illetve történnek jelenleg is. Ezt a kérést nyilvánvalóan nem hagyhattuk figyelmen kívül. Részünkről ez felért volna egy árulással. (…) Érthető az aggodalmunk, hiszen nem egyszerűen csak közeli szomszédok vagyunk, hanem, mint azt már többször említettem, egyetlen nemzet. (…) Több millió orosz nyelvet beszélő ember él Ukrajnában, és él majd a jövőben is. Oroszország mindig meg fogja védeni érdekeiket, minden politikai, diplomáciai és jogi eszközt bevetve. De elsősorban mégis Ukrajna érdeke kellene legyen ezen polgárok jogainak és érdekeinek teljes körű védelme. Ez ugyanis Ukrajna állami stabilitásának és területi integritásának garanciája.”
A nyelvi, nemzetiségi konfliktusok gerjesztése, az erőszakos ukránosítás egészen bizonyosan nem szolgálja sem Ukrajna, sem pedig az ország polgárainak érdekeit. Ahelyett, hogy egyes politikai szereplők a varjút is ukrán nyelvű károgásra akarnák bírni, érdemes volna odafigyelni az Európa Tanács (ET) „A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában” címmel elfogadott 1985 (2014) számú határozatára.
Az – állítólag – Európába igyekvő Ukrajna számára tanulságos lehetnek az ET határozat alábbi sorai:
„Az, hogy nem sikerült kielégítő választ adni a kisebbségi kérdésekre, politikai feszültségek, konfliktusok és az emberi jogok megsértésének fő oka volt. A kisebbségvédelem tehát a konfliktus-megelőzés eszközének is tekinthető.”
Az ukrán mint államnyelv kizárólagosságát hirdetők számára megfontolásra érdemesek az ET határozatának azon szavai is, melyben felszólítja az ET tagállamait (melyek között Ukrajna is jelen van), hogy „mozdítsák elő a nemzeti kisebbségek által beszélt nyelvek hivatalos használatát azokon a területeken, ahol élnek”.
Ukrajna számára nem a homogén nemzetállam kierőszakolása, hanem az emberi és kisebbségi jogok elismerése és tisztelete lehet járható út. Az ET Közgyűlésének említett határozata „hangsúlyozza a stabilitás, szolidaritás és népek sokasága Európában való békés egymás mellett élésének fontosságát, és felszólít az »egység s sokféleségben« koncepció támogatására az országokon belül és az országok között. A nemzeti kisebbségek jogainak védelme maradjon prioritás a politikai napirenden.”
(Az érdeklődők elolvashatják az ukrajnai sajtó elemzését is az államnyelvről szóló tervezetről: ukránul és oroszul.)