Ma, szeptember 26-án ünnepli egész kontinens a Nyelvek Európai Napját. Ez a nap a nyelvi sokszínűséget, Európa nyelvi gazdagságát állítja a figyelem középpontjába.
Thorbjørn Jagland, az Európa Tanács főtitkára a Nyelvek Európai Napja kapcsán ma a következő szavakat írta:
“More than ever, the protection of languages in our Continent is becoming a fundamental tool not only to protect national minority rights but to foster mutual understanding within our societies through the sharing of European values and cultural heritage.”
Mindez magyarul azt jelenti:
„A kontinens nyelveinek védelme minden eddiginél fontosabb eszköz, nem csupán a nemzeti kisebbségi jogok védelme, hanem a társadalmaink közötti kölcsönös megértés előmozdítása, az európai értékek és a kulturális örökség megosztása révén.”
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa (parlamentje) szeptember 5-én új oktatási törvényt fogadott el. Az új jogszabály 7. cikkelye az óvodai és elemi iskolai (1–4. osztály) szintjére szorítja vissza adminisztratív eszközökkel a kisebbségi nyelveken folyó oktatást Ukrajnában. (Korábbi írásunkat lásd ITT.)
A folyton Ukrajna európai integrációjáról szónokló államelnök, Petro Porosenko tegnap, szeptember 25-én, azaz a Nyelvek Európai Napjának előestéjén aláírta a kisebbségek anyanyelvi oktatására vonatkozó jogokat erősen korlátozó törvényt, s ezzel a jogszabály hatályba léphet.
Azt viszont nem tudjuk, hogyan akar Ukrajna a nyelvileg és kulturálisan sokszínű Európához csatlakozni, ha az oktatási törvényben is deklarált célja az egynyelvű és egykultúrájú, nyelvében és identitásában homogén ukrán állam kialakítása. Úgy tűnik, Ukrajna ukrán egynyelvű államként akar csatlakozni a soknyelvű Európához. A kisebbségek anyanyelvi oktatása ugyanis – s ezt az ukrán nemzet saját történelmi tapasztalataiból nagyon jól tudja – az egyik legfőbb támasza a kisebbségek nyelv és identitás fenntartásának, megerősítésének. Az új oktatási törvény 7. cikkelye ezt veszélyezteti.
Az egyik legkiemelkedőbb ukrán költő, Ivan Franko írta 1896-ban, a magyar államalapítás ezeréves évfordulója kapcsán az alábbi szavakat:
«Ми не вороги мадярської нації. Ми високо цінимо її енергію в боротьбі за свої права, її геройство в тяжких для неї хвилях; ми шануємо її заслужених мужів, її талановитих писателів, поетів і політиків, бо знаємо, що вони ніколи не були ворогами слабих, гнобителями пригноблених, не були прихильниками здирства, отемнювання і деморалізації […]. Ми не маємо нічого проти того, щоби наші угро-руські брати були добрими угорськими патріотами. Своїм осідком, економічними і культурними інтересами вони тісно зв’язані з Угорщиною, і ми розуміємо добре, що ми не в силі розірвати той зв’язок, бо він природний, випливає з географічного їх положення. Та проте ми думаємо, що вони мають бути свідомими русинами, бути живою і діяльною частиною тої нації, до котрої належать своїм походженням, своєю історичною і духовою традицією. Та свобода, котрою Угорщина нині величається перед світом, не повинна бути путами, що сковують уста і душу півмільйонової маси, бо тоді вона перестає бути свободою, а робиться карикатурою свободи, дволичним фарисейством.»
Magyar fordításban mindez nagyjából azt jelenti:
„Mi nem vagyunk a magyar nemzet ellenségei. Magasra értékeljük energiáit a saját jogaiért vívott harcokban, hősiességét a számára nehéz időszakokban; tiszteljük nemes fiait, tehetséges íróit, költőit és politikusait, mert tudjuk, hogy ők soha nem voltak a gyengék ellenségei, az elesettek elnyomói, nem voltak hívei a zsarolásnak, a befeketítésnek és demoralizációnak […]. Nem vagyunk az ellen, hogy a mi magyar-orosz testvéreink jó magyar hazafiak legyenek. Élőhelyük, gazdasági és kulturális érdekeik révén ők szorosan kötődnek Magyarországhoz, és mi jól értjük, hogy erőnkön felül volna eltépni ezt a kacsot, mert az természetes, földrajzi helyzetükből fakad. Azonban úgy véljük, hogy nekik öntudatos ruszinoknak [ukránoknak] kell lenniük, élő és tevékeny részei kell legyenek annak a nemzetnek, melyhez származásuk, történelmi és szellemi tradícióik révén tartoznak. Az a szabadság, mely ma Magyarországot dicséri a világban, nem lehet béklyó, mely gúzsba köti a száját és a lelkét a félmilliós tömegnek, mert akkor az megszűnik szabadság lenni, és a szabadság karikatúrájává válik, kétarcú képmutatássá.”
Ivan Franko mai utódainak, akik már nem kisebbségi sorban élnek, hanem saját államukban, érdemes volna felidézniük e szavakat. Az 1991-ben függetlenné vált Ukrajna, a szabadságáért hosszú ideig küzdő ukrán nemzet ma megmutathatja, hogy érték-e számára a szabadság, vagy csupán a hatalmi pozíció megszerzése volt fontos. Ehhez nem kell sok. Elegendő a más nyelvű, kultúrájú, vallású állampolgárok jogainak tisztelete és biztosítása.
„Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, ti is hasonlóképpen tegyétek meg velük.” (Máté 7: 12).