A Kárpát-medence magyar kisebbségei körében, beleértve a kárpátaljai magyarokat is, komoly gondot okoz az államnyelv elsajátítása. A többségi államok elvárják ugyan, hogy a kisebbségiek megtanulják az államnyelvet, ám az ehhez szükséges feltételeket nem teremtik meg. A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola néhány oktatója egy tanulmányút keretében Finnországban vizsgálta meg, hogyan működik a gyakorlatban az, amit sem Szlovákiában, sem Ukrajnában nem sikerül megvalósítani: a többségi nyelv elsajátítása. A február 12. és 17. közötti utazás tapasztalatairól, az úti élményekről, a szakmai benyomásokról Csernicskó Istvánt kérdeztük.
– Hogy jutott eszükbe, hogy épp Finnországban tanulmányozzák a nyelvoktatást?
– Arról a legtöbb kárpátaljai magyarnak vannak tapasztalatai, és rendszerint nem kedvezőek, hogy a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákban komoly gond van az államnyelv, vagyis az ukrán oktatásával. Jóval kevesebben tudnak azonban arról, hogy ez nemcsak itt, Kárpátalján probléma: hasonló helyzetben vannak más kisebbségi magyar közösségek is, például Szlovákiában vagy Romániában. Vannak azonban boldogabb tájai a világnak, ahol az állam a befizetett adókból nemcsak olyan, számunkra meglepő dolgokra képes, mint például járható utak építése vagy működő egészségügyi ellátás biztosítása, hanem még azokat a feltételeket is meg tudja teremteni, melyek ahhoz szükségesek, hogy az országban élő kisebbségek megtanulhassák a többségi nyelvet. Ilyen állam mondjuk Finnország. A finn oktatás az összes nemzetközi összehasonlításban jól teljesít, az ország oktatási rendszere Európa és a világ élvonalában van. Az országban élő svéd kisebbségnek – akárcsak a szlovákiai vagy kárpátaljai magyaroknak – van anyanyelvi iskolarendszere, ahol természetesen a többségi társadalom nyelvét is 
oktatják. Úgy gondoltuk, mindez elég indok ahhoz, hogy épp Finnországot válasszuk úti célul.
– Kikkel utazott, és konkrétan az ország mely vidékein jártak?
– Vančo Ildikó, Kozmács István és Tolcsvai Nagy Gábor a nyitrai egyetem képviseletében vett részt az úton, Kárpátaljáról pedig Beregszászi Anikó és én voltunk tagja a csapatnak. Egészen Beregszásztól körülbelül kétezer kilométernyire északra utaztunk. Célunk a finnül Vaasa, svédül Vasa néven ismert város volt Finnország nyugati részén, a Botteni-öböl partján. Helsinkibe – melynek neve svédül Helsingfors – repülővel érkeztünk Budapestről, majd onnan gépkocsival tettük meg a csaknem 440 kilométeres utat Vaasaig.
– Talán nem mindenki tudja, hogy Finnország kétnyelvű állam: két, úgynevezett nemzeti nyelve van. Látták ennek nyomait útközben?
– Így van, Finnországnak két hivatalos nyelve van, az egyik a finn, a másik a svéd. A lakosságnak megközelítőleg hat százaléka svéd anyanyelvű, és ez a nyelv is gyakorlatilag államnyelv, ám nem nevezik így. De a finnt sem nevezik államnyelvnek vagy többségi nyelvnek: a finn a svéd mellett a másik nemzeti nyelv. Az ország területe úgynevezett egy- és kétnyelvű régiókra oszlik. A kétnyelvű régiókban a közterületi feliratok teljes természetességgel kétnyelvűek. A fővárosban, Helsinkiben is kétnyelvűség uralkodik. A vasúti pályaudvar homlokzatán, a repülőtéren finnül és svédül is ki van írva, hol járunk. Még a közlekedési táblák szövegei is
kétnyelvűek. A svéd nyelvűek többsége az ország déli és nyugati részén él. Itt olyan területek is vannak, ahol a svédek többséget alkotnak, és a kétnyelvű feliratokon felül van a svéd, és alul a finn nyelvű szöveg. Az alább látható térképen sötétkékkel a svéd egynyelvű régiók vannak jelölve. Itt a finn nyelv szinte csak az oktatásban van jelen. Az egy árnyalattal világosabb kék azokat a területeket mutatja, ahol kétnyelvűség uralkodik, és a svédek vannak többségben. A világoskék a finn többségű kétnyelvű vidékeket ábrázolja. Fehérrel a finn egynyelvű területek láthatók. A Finnországhoz tartozó Åland-szigetek svéd anyanyelvű lakói pedig olyan széles körű autonómiát élveznek, amely példaértékű. Ott még a rendőrségi autókra is csak svédül szerepel felirat, finnül – amely ugye az országban élők 93 százalékának az anyanyelve – nem.
– A kétnyelvűség az oktatásban is jelen van Finnországban?
– Anyanyelve mellett mindenkinek tanulnia kell a másik nemzeti nyelvet is: a finn tannyelvű iskolákban kötelező a svéd, a svéd nyelvűekben a finn nyelv oktatása. Mi Vaasa városában például egy svéd tannyelvű iskolában néztünk meg néhány finn nyelv órát. Ezt követően a finnországi svéd nyelvű egyetem, az eredetileg Turku székhelyű Åbo Akademi Vaasában működő részlegére látogattunk el, ahol az iskolai nyelvoktatás tudományos-módszertani hátteréről tájékozódtunk, illetőleg arról, hogyan zajlik a tanárok képzése a finnországi svéd tannyelvű iskolák számára, és egyáltalán: hogyan működik a svéd nyelvű egyetemi oktatás Finnországban.
– Mit tapasztaltak?
– Talán engem az ragadott meg leginkább, hogy a mi tájainkon megszokott alá-fölérendeltségnek ott kevés nyomát tapasztaltam. A közvetlen közelünkben abszolút divatozó nemzetállami logika helyett a finnek eleve nem államnyelvben és kisebbségi nyelvben gondolkodnak, nem többségi és kisebbségi nyelvként kezelik a finnt és a svédet, hanem két nemzeti nyelvről beszélnek. Másrészt az, hogy a tanárnak mennyi szabadsága van, milyen nagy a választás lehetősége, és hogy a választáshoz az állam, az iskola vagy az egyetem a feltételeket is megteremti. A mi poroszos, rendre szoktató, tekintélyelvű iskoláink helyett ott olyan órákat láttunk, ahol a tanár partnerként tekint a gyerekekre. Az is kiderült azonban, hogy a szabadság nem szabadosság: a lezser óra, a laza hangulat ellenére a gyerekek elsajátítják a tananyagot. Az is igaz, hogy azokon a nyelvórákon, amelyeket láttunk, fel sem merült, hogy bármit be kellett volna magolniuk a tanulóknak. Az óra lényege a célnyelven való sikeres kommunikáció, a valóshoz közel álló élethelyzetek játékos megoldása volt. Vagyis az, hogy a gyerekek megtanulják használni a nyelvet: hogy megértsék, amit monmdanak nekik, illetve ki tudják fejezni magukat. A vaasai svéd gyerekektől nem azt várják el, hogy mondatot elemezzenek, mondatrészeket húzzanak alá, ragozási táblázatokat fújjanak kívülről, hanem azt, hogy kommunikálni tudjanak finnül. És ugyanezt várják el a finn tannyelvű iskolában a finn gyerekektől is: nekik is meg kell tanulniuk a másik nyelvét, megtanulnak svédül társalogni. Vaasában arról meséltek az ottani kollégák, hogy az országnak azon a részén magas a svéd nyelv presztízse, a finnek szívesen tanulják a kisebbség nyelvét, de a svédeknek sincs ellenére, hogy elsajátítsák a finnt. Persze a svéd nyelv presztízsét az is növeli, hogy széles körben használatos: az utcán járva gyakran hallható, megjelenik a közterületi feliratokon, no és az sem mellékes, hogy Finnországban nemcsak tanárképzés folyik svéd nyelven az egyetemeken, hanem például mérnöki diplomát is szerezhetnek anyanyelvükön az ottani svédek.
– Hasznosítható ismeretekkel is gyarapodott a csapat a tanulmányút során?
– Természetesen. Ám még frissek az élmények, egyelőre nehezen tudom elképzelni, mikor és hogyan juthatunk el odáig, hogy Ukrajnában vagy Kárpátalján az állami vezetők, az oktatás központi irányítói hajlandóak legyenek a szemléletváltásra, és legyen esély és lehetőség arra, hogy más szemléletben szervezzük meg az oktatási folyamatot a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákban. De ha arra gondolok, hogy vendéglátónk, Michaela Pörn is arról számolt be, hogy kezdetben, amikor elindultak a mai finnországi oktatáshoz vezető úton, mennyi nehézséggel kellett szembenézniük, hajlandó vagyok kissé bizakodó lenni.
– A közelmúlt és a jelen ukrajnai oktatás- és nyelvpolitikai eseményeit tekintve is optimista?
– Finnország idén, 2017-ben ünnepli függetlenségének századik évfordulóját. A mai állam területe a 12. századtól a Svéd Királysághoz tartozott, majd a 19. század elején elfoglalta Oroszország. Amikor 1917-ben független lett az ország, hosszú viták folytak arról, milyen legyen az új, szabad Finnország. Választhatták volna azt az utat, amit mi is ismerünk: siránkozás a sanyarú múlt és a töménytelen elnyomás miatt, áldozati szerep, mások hibáztatása. Ehelyett a hűvös éghajlatú, csekély lakossággal rendelkező, szegény ország úgy döntött, hogy finnek és svédek együtt, közös erővel, egymást támogatva építik fel az országot. A finn mellett a svéd is nemzeti nyelv lett, tanulják egymás nyelvét, és teszik a dolgukat. S láss csodát: mindez működött. Egy évszázad alatt Finnország gazdaságilag stabil, nemzetközi mércével mérve is magas színvonalú oktatással rendelkező, jóléti állam lett. Ha egyszer Európa közepén is sikerül félretenni a történelmi sérelmeket, és a bűnbakkeresés meg a végtelenített hatalmi harcok, továbbá a féktelen korrupció helyett, illetve a populista nacionalista politikát félre téve végre munkához látni, akkor száz, kemény munkával töltött év után akár Ukrajna is elérheti azt, amit Finnország. Nem tudom: ez optimista világképnek számít?
– Inkább majd én kérdezek… Az utazás, a finnországi tartózkodás nyilván nem kis költség. Hogyan sikerült megvalósítani a tanulmányutat?
– Utazásunkat a Domus csoportos ösztöndíjpályázat támogatása tette lehetővé, illetve a Beregszász–Budapest, majd Budapest–Beregszász utazást a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szervezte meg, amiért hálásak vagyunk. Mindezt úgy próbáljuk megköszönni, hogy a finnországi tapasztalatainkat, az ottani jó gyakorlatokat itthon bemutatjuk, illetve megkíséreljük a saját munkánkban is alkalmazni.
hai
