A tudománymetria a tudományos kutatással foglalkozó szakemberek (kutatók, oktatók, tudósok) teljesítményének, munkája hatékonyságának és szakmai hatásának objektivitásra törekvő, számszerűsített értékelése. A tudománymetriai elemzések elsősorban a tudományos közlemények számát, a publikációk megjelenési helyét (milyen szakmai rangú kiadó vagy folyóirat közölte az írásokat), valamint azt veszik figyelembe, hogy az adott szerző tudományos munkáira mennyi külső, független hivatkozás érkezik. A tudományban ugyanis nemcsak a publikációk száma és jellege, a közlemények megjelenési helye lényeges, hanem az is érdekes és meghatározó, hogy az egyes közlemények milyen hatással vannak a szakmára, a tudomány fejlődésére: olvassák-e a terület kutatói a megjelentetett közleményeket, és hasznosítják-e azokat saját kutatásaik, publikációk elkészítése során, vagy csak a könyvtárak polcain porosodnak, mindenféle olvasottság és szakmai visszhang nélkül. Azokat a tudományos közleményeket, amelyek valóban beépülnek az adott tudományterület szakmai körforgásába, amelyeket a téma kutatói rendszeresen olvasnak és hasznosítnak, azokat rendszeresen idézik a szakma képviselői.
Az elmúlt év végén jelent meg a magyar nyelvtudomány legújabb reprezentatív, szintetizáló igényű gyűjteményes kötete A magyar nyelv jelene és jövője címmel a budapesti Gondolat Kiadónál. A több, mint 500 oldalas összefoglaló kötet a mai nyelvtudományi kutatásokon alapuló szintézist ad a magyar nyelv és a magyar nyelvközösség helyzetéről a 21. század elején, elsősorban az elmúlt 30-40 év tényeire és történeti folyamataira összpontosítva. A Tolcsvai Nagy Gábor akadémikus szerkesztette kötethez Lovász László, az MTA elnöke írt előszót. A kötetet átlapozva átfogó és alapos képet kaphatunk a magyar nyelv és nyelvtudomány mai helyzetéről. Ám a kiadványt tudománymetriai szempontok szerint átnézve arra is figyelmesek lehetünk, hogy a nyolc nagy fejezetre tagolt kiadvány számos részében az adott területet összefoglaló kutatók építenek azokra a kutatásokra, amelyekkel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatói-kutatói járultak hozzá a magyar nyelvészet és a társtudományok fejlődéséhez.
A magyar nyelv jelene és jövője című kiadvány bibliográfiájában a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 13 oktatójának (betűrendben: Bárány Erzsébet, Beregszászi Anikó, Csernicskó István, Gazdag Vilmos, Hires-László Kornélia, Huszti Ilona, Karmacsi Zoltán, Kótyuk István, Márku Anita, Molnár D. István, Molnár József, Orosz Ildikó és Tóth Enikő) összesen 50 tudományos közleményére mindösszesen 55 hivatkozással találkozhatunk. Mindez azt mutatja, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán folyó nyelvészeti kutatások szervesen integrálódtak a magyar nyelvészet vérkeringésébe, és a magyar nyelvtudomány modern szintézisének összeállítása során használták a beregszászi intézmény oktatóinak-kutatóinak munkáit. Az intézményben tehát nemcsak számos nyelvészeti tárgyú publikáció születik, hanem azokat olvassák és idézik is a kutatók. Mindez azt jelenti, hogy főiskola – illetve az intézményen belül működő Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont, valamint a Filológiai Tanszék – régiónk és a magyar nyelvtudomány jelentős nyelvtudományi műhelyévé vált.