Egy kis tudomány a karantén idejére: a Mindentudás Egyeteme

A Mindentudás Egyeteme 2002-ben indult televíziós tudománynépszerűsítő előadássorozat volt, ahol a magyar tudományos élet kiválóságai mellett előadást tartottak külföldön tevékenykedő magyar tudósok is. Az egyes tudományterületek ismert és elismert kutatói közérthető formában foglalták össze egy-egy témakör legérdekesebb, legfontosabb tudnivalóit.

Egyebek mellett olyan témákról láthattunk-hallhattunk előadásokat, mint például Nyelvében gondolkodik-e az ember?, Mi a történelem?, A növények társadalma, Mi a nemzet? – A nemzetek életéről és haláláról, Önvédelem a növényvilágban, Jó ízlés, rossz ízlés, Miért változik a nyelv? és a többi, és a többi…

Az előadások megtekinthetők ITT.

A sorozat újraindított 2.0 verziójának előadásai ITT érhetők el.

Kevesen tudják, hogy népszerű Mindentudás Egyeteme Klubja keretében kárpátaljai kutatók is szerepeltek a sorozatban. A Kontra Miklós szerkesztette A határon túli magyar nyelvváltozatok jövője címmel sugárzott műsorban arról esett szó, hogy Trianon óta a magyar nyelvet nemcsak Magyarországon beszélik, hanem a környező országokban is, kisebbségi nyelvként. A magyar nyelv változatainak jövője – miként a kisebbségi nyelvek fennmaradása általában – attól függ, hogy a beszélőknek milyen a magyar nyelvtudása, milyen alkalmak léteznek a nyelv használatára, és hogy akarják-e a kisebbségi beszélők használni anyanyelvüket. Az előadók – akik között mások mellett ott volt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola két oktatója, Beregszászi Anikó és Csernicskó István is – ezekről a kérdésekről beszélgettek.

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62