Kihasználva a gyönyörű őszi időjárást, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont csapata – kiegészülve barátokkal, kollégákkal, családtagokkal – csapatépítő kiránduláson vett részt október 18-án. A „hodinkások” őszi kirándulása „komoly” hagyományokkal rendelkezik, hiszen már 2018 őszén is kirándultunk; akkor Borzsa-havasokban bóklásztunk. Idén más irányba indultunk el, és a Nagybereznai járás területén található Sóhát (Чорнаголова) községhez közeli, a Ljuta-patakon létrejött természeti képződmény, a Kék Lagúna meglátogatását tűztük ki célul.
A gyönyörű őszi napsütésben végrehajtott gyalogtúra során nemcsak a természet szépségeit élveztük, hanem dolgoztunk is. Sóhát községben például meglátogattuk a Szent Miklós tiszteletére emelt, az 1700-as években épült fatemplomot. A templomkertben található sírok között bukkantunk az 1895-benelhalálozott Sztankaninec Gyuláné született Kecskózi Margit sírkövére, rajta jól olvasható magyar nyelvű felirattal.
Szintén a templomkert sírjai között fedeztük fel az 1862-ben elhunyt Ruttner Adolf kincstári erdőbíró rendben tartott, gondozott sírját, szintén magyar nyelvű felirattal.
Sóhát község nemcsak ma nem rendelkezik jelentősebb magyar nyelvű lakossággal (a 2001-es ukrajnai népszámlálás adatai szerint a falu 1348 lakosának 99 százaléka ukrán anyanyelvű volt), de a 19. század végén is rutén többségű volt. Az 1880. évi cenzus a falu 703 lakosa között mindössze 14 magyar anyanyelvű személyt talált, a lakosság túlnyomó többsége (93,2%-a) rutén anyanyelvű volt.
Az, hogy egy hegyek közötti, viszonylag eldugott helyen, de gyönyörű természeti környezetben található ruszin/ukrán faluban 157, illetve 124 éve elhunyt személyek háborítatlanul nyugodhatnak gondozott, magyar feliratú sírjukban, azt jelzi, hogy rendszerek jöhetnek és mehetnek, államok és államnyelvek válthatják egymást, a távoli hatalmi központok politikusai uszíthatják egymás ellen a különböző nyelvű, nemzetiségű és vallású embereket, de az egyszerű emberek toleranciájában még talán lehet bízni. Könnyen lehet, hogy Sóháton ma már egyetlen olyan lakos sem akad, aki el tudná olvasni e két sírkő magyar nyelvű szövegét, a sírok mégis gondozott, felújított állapotban várják a halottak napját.
