Az MTA Elnöksége állást foglalt az ukrán parlamentnek a magyar nyelvű oktatást is érintő törvénytervezetéről. Lovász László, az MTA elnöke felkérésére az állásfoglalás szövegét Kertész András, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának elnöke, Zsoldos Attila, az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának elnöke és Pléh Csaba, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottság elnöke fogalmazták meg. 2020. FEBRUÁR... Bővebben »
A Magyar Tudomány című folyóirat 2020. évi 2. (februári) számában Nyelv és tudomány – határokon innen és túl címmel olvasható tematikus összeállítás, melyet a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat munkatársainak tanulmányai alkotnak. A blokkot Péntek János és Csernicskó István állította össze és szerkesztette vendégszerkesztőként. A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat a Magyarországgal szomszédos országokban működő hat nyelvészeti kutatóműhely... Bővebben »
Ukrajna 2003-ban ratifikálta a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai Kartáját. Az aláírással és a ratifikációval az ország azt a kötelezettséget is vállalta, hogy meghatározott időnként jelentést készít az Európa Tanács (ET) számára a Karta alkalmazásáról. Az ukrán állam – 2007, 2012 és 2016 után – (2018-as keltezéssel) 2019-ben immár negyedszer nyújtotta be újabb periodikus beszámolóját arról,... Bővebben »
Mai ülésén Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa megszavazta az általános középfokú oktatásról szóló törvényt. Az ukránul Закон України «Про повну загальну середню освіту» címet viselő jogszabály számtalan rendelkezése közül a kárpátaljai magyarok számára az egyik leginkább húsba vágó az, amely az oktatás nyelvét szabályozza. A 2017-es oktatási kerettörvény 7. cikkelye (Закон України «Про освіту») kötelezően előírta, hogy... Bővebben »
Az ukrán sajtóban megjelent hír állításával szemben – amely egy jogász szakértő véleményére alapozva állítja, hogy 2020. január 16-tól Ukrajnában csak államnyelven jelenhetnek meg a nyomtatott és elektronikus sajtóban a reklámok – a helyzet jóval árnyaltabb. Az államnyelv funkcionálásának biztosításáról szóló, 2019. április 25-én elfogadott törvény (Закон України «Про забезпечення функціонування української мови як державної»)... Bővebben »