A Termini Egyesület gondozásában jelent meg Beregszászi Anikó és Csernicskó István Гроші та (мовна) політика: Візуальна конструкція мовної політики на банкнотах на території сучасного Закарпаття (Pénz és (nyelv)politika: A nyelvpolitika vizuális konstrukciója a bankjegyeken a mai Kárpátalja területén) című legújabb kötete. A már többször beharangozott (például itt ) ukrán nyelvű kötetnek – amellett, hogy a szerzők komoly tudományos kutatási eredményeket tárnak fel benne – célja az is, hogy az ukrán egynyelvűséget hirdető, az államnyelv támogatását más nyelvek kiszorításával elképzelő nyelvpolitika hívei számára könnyen hozzáférhető, érthető módon és nyelven mutassák be egyrészt a mai Kárpátalja hagyományos többnyelvűségét, másrészt azt, hogy az egynyelvűség egyáltalán nem szükségszerű és nem természetes jelenség Európának ennek a periférikus szegletében. 
S hogy miről szól a könyv? Jól ismert tény: a 20. század folyamán a mai Kárpátalja területe több államhoz tartozott. A frissen megjelent kötetben azt vizsgálták meg a szerzők, hogy milyen nyelvek jelentek meg a 20. század folyamán e régióban használatos papírpénzeken. A bankjegyeket mint a nyelvi tájkép elemeit mutatják be.
Vizsgálatukból kiderült, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában, a Csehszlovák Köztársaságban, a Magyar Királyságban és a Szovjetunióban egyaránt többnyelvű bankjegyek voltak használatban. Csak a független Ukrajna papírpénzei egynyelvűek. Azt is bemutatják azonban a kutatók, hogy még a többnyelvű bankjegyeket kibocsátó államok is gondoskodtak arról, hogy az uralkodó nemzet nyelve szerepeljen a legszembetűnőbb helyen a bankókon. Ezt úgy érték l, hogy a kiemelt nyelven a szöveget nagyobb betűméretben nyomtatták a bankjegy közepén vagy tetején, míg az összes többi nyelvet kisebb méretű betűkkel és/vagy a periférián helyezték el.
A két kárpátaljai kutató arra a következtetésre jutott kutatásaik eredményei alapján, hogy a nyelvi tájkép történeti szempontú elemzésében nemcsak a szomszédos államok nyelvpolitikája követhető nyomon, hanem az ugyanazon a területen uralkodó egymást követő államok nyelvpolitikai gyakorlata is. Rávilágítanak arra is, hogy még a többnyelvű bankjegyek is hozzájárulhatnak a nyelvi sokféleség csökkentéséhez azáltal, hogy a hivatalos státusszal rendelkező nyelveket részesítik előnyben, míg a kis, sokak által „lenézett”, „értéktelennek” tartott nyelvek szinte soha nem kerülnek fel bankjegyekre.