Kárpátalja és az ukrán nyelv
Május vége óta új elnöke van Ukrajnának, és a júliusi parlamenti választások eredményei alapján a Verhovna Radában is a Zelenszkij mögött álló párt alkothatja a legnagyobb frakciót. A kárpátaljai magyarok azonban ebben a ciklusban már nem rendelkeznek majd parlamenti képviselettel. Mire számíthat közösségünk ebben a helyzetben az utóbbi két évben számos konfliktust okozó nyelvpolitika területén? Megtörténik-e az oktatási törvény 7. cikkelyének és a 2019 tavaszán elfogadott államnyelvi törvénynek a módosítása, lesz-e irányváltás az állami nyelvpolitikában? Milyen nyelvpolitika volna egyaránt kedvező Ukrajna és a kárpátaljai magyarok számára? Milyen lehet az ukrán és a kisebbségi nyelvek közötti viszony? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Csernicskó Istvánnal, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetőjével, akinek egyik fő kutatási témája az ukrajnai nyelvpolitika és a magyar nyelv helyzete Kárpátalján.
Hosszúra nyúlt beszélgetésünk első részében arról esett szó, hogy még nem tudhatjuk, milyen nyelvpolitikát folytat majd az új elnök a frissen megválasztott parlamenttel a háta mögött. A második részben arról kérdeztük szakértőnket, milyennek képzeli el ő a közeljövő ukrajnai nyelvpolitikáját. A harmadik részben Ukrajna nemzetközi kötelezettségei tükrében tekintettük át a hazai nyelvpolitika helyzetét, perspektíváit. Interjúnk befejező részében a nyelvpolitika és a nyelvoktatás kérdéskörét járjuk körbe.
– Ha a magyar nyelv hivatalossá válik Kárpátalján, ez nem vezet majd ahhoz, hogy a magyarok egyáltalán nem tanulnak meg ukránul? Eddig se volt könnyű elsajátítani az államnyelvet, de ha egy új szabályozás eredményeként mindig és mindenütt használhatjuk majd a magyar nyelvet, akkor még kisebb lesz az esélye az ukrán megtanulásának.
– Egy nyelv megtanulását nagyban meghatározzák a társadalmi körülmények, azok pedig olyanok az utóbbi időben Kárpátalján, hogy már ma sem könnyítik meg az ukrán nyelvtudás megszerzését. A műholdas televíziózással és internetes rádiózással, a helyi magyar nyelvű sajtó fejlődésével tovább csökkent az ukrán nyelvű rádió- és televízióadók nézettsége a magyarok körében, bár korábban se volt magas. Az internet és a mobiltelefonok elterjedésével, a digitális kommunikációs kapcsolattartási formák (Skype, Facebook stb.) széleskörű használatával nőtt a magyar–magyar, és csökkent az etnikumok közötti kapcsolatok intenzitása. A magyar nyelven is működő kulturális és egyéb intézmények számának növekedésével kisebb lett a személyes magyar–ukrán interakciók gyakorisága. Jóval egyszerűbb lett a kapcsolattartás Magyarországgal (részben az egyszerűsített honosítás miatt), s ezzel egyre többet vagyunk kapcsolatban az anyaországgal (személyekkel és intézményekkel egyaránt), s egyre több szálon kapcsolódunk Magyarországhoz a kulturális és gazdasági támogatások révén. Az ukrán állam nem igazán van jelen jól működő államként a régióban, hisz még a legalapvetőbb funkcióit (utak építése és karbantartása, színvonalas egészségügyi ellátás és oktatás biztosítása, az infrastruktúra működtetése, a béke és biztonság szavatolása, a törvények és jogszabályok betartása és betartatása stb.) sem képes megfelelően ellátni, és az állami hatalommal szinte csak adminisztratív akadályokat jelentő hivatalnokok formájában találkozunk. Mindezek összhatásaként a motiváció is csökken az államnyelv megtanulására, miközben a magyar nyelv hasznos nyelvvé vált. Nem mindenki kényszerül rá tehát arra már ma sem, hogy magas szinten megtanuljon ukránul. A kárpátaljai magyarok számára az államnyelv megtanulásának – mivel az állam a függetlenség közel három évtizede alatt sem teremtette meg az ukrán nyelv iskolai elsajátításához a szükséges feltételeket – jelentős (nemcsak idő- és energia-befektetést, hanem anyagi ráfordítást is igénylő) költségei vannak, s ezt sem engedheti meg magának mindenki.
– Minden valóban nem kedvez az ukrán nyelvtudás terjedésének, s ehhez még hozzátehetjük azt is, hogy az iskolai nyelvoktatásban megszerzett nyelvtudás a legtöbb esetben szintén nem magas fokú.
– Az iskolában megszerzett ukrán nyelvi kompetenciák különösen akkor tűnnek nagyon alacsonynak, ha figyelembe vesszük, mennyi idő és energia befektetésével alakul ki ez az eredmény. A kárpátaljai magyar diákok az iskolakezdéstől az érettségiig heti 4 órában tanulják az ukrán nyelv és az ukrán irodalom tantárgyakat, ezen felül pedig átlagosan további heti legalább 2 órát foglalkoznak az e két tantárgyból feladott házi feladatokkal (ami persze több és kevesebb is lehet). Ez azt jelenti, hogy egy érettségiig eljutott átlagos diák – csak a formális oktatásban, tehát a házi feladatokat és az esetleges különórákat nem számítva – körülbelül 1630 órát foglalkozik az államnyelv elsajátításával, ha pedig ehhez hozzáteszünk még további heti 2 órát, amit a házi feladatok elkésztésével tölt a fiatal, az újabb 770 órát jelent. Az 1.-től a 11. osztály végéig tehát a kárpátaljai magyar fiatalok a magyar tannyelvű iskolában összesen 2400 órában tanulják az ukrán nyelv és az ukrán irodalom tantárgyakat, vagyis ennyi órában próbálják megtanulni az államnyelvet. Ha ezt az óraszámot „konvertáljuk”, akkor ez azt jelenti, hogy egy átlagos kárpátaljai magyar iskolás a közoktatásban eltöltött 11 év alatt – hiszen egy nap 24 órából áll – összesen 100 napon át folyamatosan ukránul tanul; ha munkanapban fejezzük ki ezt a hatalmas számot (napi 8 órás műszakokkal számolva), akkor 300 „főállásban” eltöltött munkanapot kapunk. A Közös Európai Referenciakeret: nyelvtanulás, nyelvtanítás, értékelés című nemzetközi dokumentum alapján ennyi óra alatt hatékony nyelvoktatás révén akár felsőfokú nyelvismeret szerezhető. Ehhez képest nálunk az eredmény lehangoló. A fentiekből az is jól látszik, hogy a kárpátaljai magyarok jelentős része számára az ukrán nyelv ismerete nem eleve adott, és nem olyan természetes, mint hogy felkel a nap, vagy hogy levegőt veszünk, hanem az nyelvtudás megszerzése sok erőfeszítést, befektetést, ráfordítást igényel. Ehhez képest – a hatásfokot tekintve – ez sajnos nagyrészt elfecsérelt idő és energia. Éppen ezért az ukrán államnak és a kárpátaljai magyaroknak egyaránt érdeke, hogy növeljük az ukránoktatás hatékonyságát Kárpátalján. Fontos azonban, hogy nem az oktatás nyelvét, hanem a nyelvoktatást kell megreformálni.
– Szükségük van a kárpátaljai magyaroknak az ukrán nyelvre?
– Igen. Hasznos dolog az ukrán nyelvtudás, szerintem érdemes időt, pénzt és energiát áldozni a megtanulására. A jelen körülmények között azonban az ukrán nyelv elsajátítása nagyon nagy erőfeszítéseket igényel, hiszen az intézményes nyelvoktatás hatékonysága nagyon alacsony, és alig történtek pozitív változások e téren. Továbbra sincsenek digitális nyelvoktató programok, számítógépes játékok, érdekes és hasznos irodalom, kevés a jól képzett oktató stb. Ennek következményeként egyre több – különösen a magyar tömbvidékeken élő – magyar fiatal számára logikus döntés, hogy az ukrán helyett inkább az angol tanulásába fekteti a véges erőforrásait, abban a reményben, hogy ez akkor is jól jöhet, ha külföldön tanul tovább vagy vállal munkát. Ráadásul angolul az ukránok egy részével is meg tudja értetni magát. Azzal semmi gond, sőt, nagyon jó dolog, ha a fiatalok megtanulnak angolul, de az volna az igazán jó, ha emellett ukránul is jól megtanulnának, és persze a magyart se felejtenék el. A nyelvoktatás reformja azonban nem rajtunk múlik, a megoldás itt is – akárcsak a nyelvpolitikai vonatkozásában – a politikai szándék és akarat kérdése.
– Akkor nem tehetünk semmit, csak várjuk, mi történik Kijevben?
– Eddig sem ültünk a sarokban siránkozva, eztán se fogunk. Fontos, hogy a magyar tannyelvű iskolában megtanuljanak a gyerekek ukránul, de emellett angolul is, és az összes többi tárgyból is alapos ismereteket szerezzenek. Ehhez meg kell teremteni a szakmai, tárgyi, személyi feltételeket. E téren sok előrelépés történt, hiszen az utóbbi néhány évben sok oktatási intézményünk megújult, csak éppen nagy kár, hogy a legtöbb nem az ukrán állam jóvoltából. A tehetséggondozás terén is sok eredménnyel büszkélkedhetünk, de emellett legalább annyi erőforrást és figyelmet kellene fordítani a leszakadók, lemaradók, iskolaelhagyók felkarolására is. Mert az oktatási átlagértékeket nemcsak a kiemelkedő néhány százaléknyi tehetséges gyermek támogatásával lehet növelni, hanem azzal is, ha a kimagasló tehetségeknél nagyobb arányú lemaradozókat feljebb emeljük. Szóval feladat van, több is, mint sokan gondolnák. Csak bízni tudunk abban, hogy a munkánk során az új ukrajnai politikai hatalom partnerként kezel majd bennünket.
-hai-