Hodinka Antal emlékülésen az intézetünk kutatói

2016. szeptember 14-én, Budapesten, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, az Országgyűlés ruszin nemzetiségi szószóló, az Országos Ruszin Önkormányzat valamint a Ruszinokért Alapítvány emlékülést szervezett Hodinka Antal (1864–1946) akadémikus tiszteletére. Intézetünket dr. Márku Anita és Tóth Enikő képviselte, ahol A beregszászi Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont 15 éve című előadással mutatták be a jelenlévőknek intézetünk tevékenységét, fennállásának 15 éve alatt elért eredményeit.
Az emlékülésen beszédet mondott Szalayné Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes, Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár valamint Giricz Vera, az Országgyűlés ruszin nemzetiségi szószólója. Dr. Klamár Zoltán, a Magyarországi Ruszinok Közérdekű Muzeális Gyűjteménye és Kiállítóhelye vezetője beszédében az MRKMGyK tárgyaiból és Fedinecz Atanáz festőművész alkotásaiból összeállított kiállítást nyitotta meg és mutatta be. Dr. Hodinka László, az akadémikus unokája, fotókat mutatott be Hodinka Antal magán- és szakmai életéből egyaránt. A tudós életútját és tevékenységét méltatta dr. Botlik József, történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsésztudományi karának docense és dr. Káprály Mihály, a Ruszin Tudományos Intézet vezetője, aki előadásának magyar nyelvű változatát Vorinka Irén, az Országos Ruszin Önkormányzat munkatársa, főiskolánk volt hallgatója olvasta fel.
A színvonalas rendezvényt állófogadás zárta.

14344290_1667550960229992_108865888713749883_n

14355192_1667550963563325_9079393908041214904_n

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62