Családias workshop az első 20 évről

20 évvel ezelőtt, 2001-ben jött létre a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont az MTA határon túli magyar nyelvészeti kutatóhely-hálózata ukrajnai intézeteként. A kerek évforduló apropóján gyűltek össze a központ munkatársai Polenán augusztus 21–22-én, hogy egy családias hangulatú workshop keretében emlékezzenek az együtt töltött első 20 év szakmai kihívásaira, a közösen végzett kutatásokra, a legemlékezetesebb eseményekre.

A 2001 és 2021 között eltelt időszakban a fiatal kutatókból tudományos fokozattal rendelkező tudósok lettek, és időközben több fiatal tehetség is csatlakozott az alapító tagokhoz. A Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont így ma már meghatározó műhelye a kárpátaljai magyar tudományosságnak, alapító tagja a Termini Magyar Nyelvészeti Kutatóhálózatnak. A kutatóközpont a Beregszász székhelyű II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kereteiben és épületében működik a Magyar Tudományos Akadémia és a Rákóczi Főiskola támogatásával.

Az alapítás óta eltelt két évtized tapasztalatait összegző, jó hangulatú szakmai fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy a következő húsz esztendőre is van még kutatásra érdemes téma és akad elvégzendő feladat is bőven, így tehát az eddig együtt eltöltött évek csupán a kezdetet jelentik a kutatóközpont és munkatársai számára is.

Az összegző-áttekintő szakmai workshop megszervezését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács támogatta.

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62