Tényleg ez a nap lesz a végső? – Ma megszavazhatják Kijevben a nyelvtörvényt

Ahogyan azt ígérte, Andrij Parubij ma napirendre tűzte a Закон України „Про забезпечення функціонування української мови як державної” (Ukrajna törvénye „Az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról”) című jogszabály végszavazását. Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának elnöke a mai, április 25-i plenáris ülés megnyitása során kiemelte: „Ukrajnának van államnyelve, és ez az ukrán nyelv”, majd kijelentette: az államnyelvről szóló törvény kapcsán ma sorsdöntő jogszabályról szavazhatnak a képviselők. Patetikusan azt is hozzátette Parubij, hogy „az ukrán nyelv – fegyver”.

A házelnök demagóg nyitóbeszéde, illetve két napirend előtti felszólalás után a parlament hozzá is látott a № 5670-д számmal jelölt államnyelvi törvény első olvasatban elfogadott szövegéhez benyújtott módosítások áttekintéséhez, és a 2065. számú módosító indítvány megvitatásával be is fejezte a munka ezen részét. Jelenleg a házelnök a parlamenti frakciók képviselőit kérte fel arra, hogy mondják el a nyelvtörvény kapcsán a hozzászólásaikat.

Mindeközben a kijevi parlament épülete előtt – miként azt korábban a sajtó beharangozta – tüntetők követelik a képviselőktől az államnyelvről szóló törvény mielőbbi megszavazását. Az elmúlt napokban a nagyrészt orosz ajkúak lakta Harkivban is utcai rendezvények révén gyakoroltak nyomást a parlamentre a nyelvtörvény elfogadása érdekében, illetve művészek, társadalmi aktivisták, egyházi méltóságok is arra szólították fel a Verhovna Rada tagjait, hogy ma mindenképpen szavazzák meg az ukrán nyelv államnyelvi státuszát megerősítő jogszabályt.

A képviselőkre gyakorolt jelentős politikai és társadalmi nyomás oka az, hogy az idei elnökválasztást nagy fölénnyel megnyerő Volodimir Zelenszkij nem számít az erősen diszkriminatív nyelvtörvény hívének, ám a még néhány hétig hivatalban lévő, az elnökválasztás április 21-i második, döntő fordulójában a választók kevesebb, mint egynegyedének bizalmát és szavazatát elnyerő regnáló elnök, Petro Porosenko azt ígérte, hogy amennyiben a parlament megszavazza a nyelvtörvényt, ő kész azt aláírásával hatályba léptetni.

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62