Tehetséggondozás a tudományok útján – immár negyedik alkalommal

Tehetséggondozás a tudományok útján címmel indított kurzust 2018 októberében a Genius Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával közösen. A hat alkalomra tervezett, összesen 30 órás képzés azzal a céllal indult, hogy a pályakezdő kárpátaljai magyar főiskolások és egyetemisták segítséget kapjanak saját kutatásaik elindításához: új kutatási módszereket sajátíthassanak el, ezen felül lehetőségük legyen a különböző pályázatok és honi kutatóintézetek megismerésére. Március 22-én Beregszászon, a főiskolán már a képzés negyedik állomására került sor.

Váradi Natália, a Genius Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója megnyitóját követően a Kárpátalján működő, magyar vonatkozású kutatásokat (is) folytató, több magyar kutatót (is) foglalkoztató kutatóintézetek mutatkoztak be.

Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Ungvári Elektronfizikai Kutatóintézetét Spenik Ottó, az intézet igazgatói tanácsosa, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) elnöke mutatta be. Csatáry György a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont intézetvezetőjeként ismertette az általa vezetett kutatói közösség munkáját. Tarics Zoltán az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Ungvári Elektronfizikai Kutatóintézet tudományos főmunkatársaként számolt be a saját intézetében folyó kutatói munkáról.

Ezt követően Szűcs Lászlóné dr. Siska Katalin, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense és a Praetor Szakkollégium első vezetőtanára tartotta meg előadását, melyben ismertette a szakkollégium működését.  Kolozsvári István a Fodor István Kutatóközpont intézetvezetőjeként beszélt arról, kik és mit kutatnak a vidékünk egykori neves biológusáról elnevezett beregszászi tudományos műhelyben.

A Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont munkájáról – az intézet vezetőjének, Csernicskó Istvánnak a felkérésére –  Máté Réka, a nyelvészeti kutatóműhely munkatársa számolt be részletes alapossággal, ismertetve a hallgatósággal a kutatóközpont történetét, működését, s főbb kutatási területeit.

 

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62