„Szakértői” figyelmeztetés az új elnök csapata számára a régi elittől

„El a kezekkel az államnyelvi törvénytől!” – üzente harciasan a sajtó nyilvánosságát ki- és felhasználva a nyelvpolitikai szakértői tanács. A nyelvpolitika területén szakértőnek kinevezett testületet 2018. szeptember 19-én 761. számmal kiadott, Volodimir Hrojszman miniszterelnök által aláírt rendeletével hozta létre Ukrajna Kormánya.

A kormányrendelet melléklete alapján azonban az derül ki, hogy ez a társaság nagyjából annyira tekinthető szakértőnek a nyelvpolitika területén, mint mondjuk Švejk, a derék katona Jaroslaw Hašek népszerű regényének hőse a hadvezetés kérdéskörében. Nehezen lehet ugyanis szakértőnek tekinteni azt a társaságot, melynek összetételét az alábbiak szerint határozza meg az említett kormányrendelet.

A testület elnöke Pavlo Rozenko, a kormányfő helyettese. A „szakértői” csapat két alelnöke közül az egyik Jehven Nyiscsuk kulturális miniszter, a másik pedig Jurij Ribacsuk, a kulturális miniszter helyettese.

A szakértőinek kikiáltott, az állami nyelvpolitika irányvonalát továbbra is meghatározni és befolyásolni kívánó csoport tagjai:

  • a kulturális minisztérium nyelvpolitikai osztályának vezetője;
  • az oktatási és tudományos miniszter helyettese;
  • a sport- és ifjúsági miniszter helyettese;
  • a külügyminiszter helyettese;
  • a pénzügyminiszter helyettese;
  • az információs minisztérium államtitkára;
  • az állami televízió- és rádiótestület elnökének első helyettese;
  • a Nemzeti Emlékezet Intézetének igazgatója;
  • a gazdaságfejlesztési minisztérium vállalkozásfejlesztési osztályának vezetője;
  • Ukrajna Biztonsági Szolgálata (vagyis az SZBU) „H” osztályának helyettes vezetője;
  • az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia O. Potebnya Nyelvtudományi Intézetének igazgatója;
  • az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Ukrán Nyelv Intézetének igazgatója;
  • az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia T. Sevcsenko Irodalmi Intézetének igazgatója;
  • az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Ukrán Nyelvi-Információs Alapjának igazgatója;
  • a Kijevi-Mohiljanszka Akadémia Nemzetközi Jogi és Speciális Jogtudományi Tanszékének professzora;
  • a Bécsi Egyetem Szlavisztikai Intézetének professzora, aki egyben a Nemzetközi Ukrainisztikai Társaság elnöke;
  • az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia I. Kurasz Politikai és Etnonacionális Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa;
  • a Kijevi-Mohiljanszka Akadémia Ukrán Nyelv Tanszékének professzora;
  • az Ukrán Nemzeti Televízió-társaság igazgatótanácsának tagja;
  • Ukrajna Városai Egyesület analitikai központjának elemzője;
  • Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának néhány képviselője;
  • társadalmi aktivisták, társadalmi szervezetek képviselői, valamint az ukrajnai őshonos népek és nemzeti kisebbségek meghívott képviselői.

Nos, ebből a felsorolásból is kitűnik, hogy a már megbukott, de hatalmához még az elnökválasztás áprilisi második fordulója után is foggal-körömmel ragaszkodó egykori elnök, Petro Porosenko által aláírt államnyelvi törvény mellett kiálló testület véleményét legalább annyira lehet szakértőinek tekinteni, mintha Švejk, az osztrák–magyar haderő egykori derék katonája tartana arról prédikációt, hogyan kell kialakítani a NATO védelmi stratégiáját…

Nem szakértői álláspontról van itt szó, hanem csupán az előző, az ukránosítást mániákusan űző hatalom kétségbeesett politikai próbálkozásáról, hogy elhitessék az új elnökkel és csapatával, hogy ők még mindig tényezők, és számít a véleményük. Nos, reméljük, nem így lesz.

 

© 2019 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62