Nemzetközi precedens: jogunk van az anyanyelvi oktatáshoz

Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala a 2014–2017 közötti időszakot felölő jelentést készített az emberi jogokról az Oroszország által megszállt Krímen. A dokumentum 194–201. bekezdése foglalkozik az anyanyelvi oktatás kérdéseivel. A 200. bekezdésből kiderül, hogy 2017. április 19-én az ENSZ Nemzetközi Bírósága döntést hozott az Ukrajna által Oroszországgal szemben indított keresetben, és kimondta, hogy Oroszországnak „hozzáférhetővé kell tennie az oktatást ukrán nyelven”.

A precedens alapján nyilván Ukrajnának is biztosítani kell(ene) az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférést a területén élő kisebbségek számára. A 2017. szeptember 5-én megszavazott új ukrán oktatási törvény 7. cikkelye szerint azonban „Az oktatási folyamat nyelve az oktatási intézményekben az államnyelv”.

Lilija Hrinevics, Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának vezetője november 17-én Ungváron és másnap Beregszászon nagy nyilvánosság előtt jelentette ki: arról hajlandó alkudozni a kijevi hatalom, hogy hány tantárgyat kell ukrán nyelven oktatni a (törvény hatályba lépéséig még) magyar tannyelvű iskolákban, ám azt semmiképp sem engedik, hogy a jelenlegi, anyanyelven folyó oktatás továbbra is fennmaradjon.

Az ENSZ jelentése elérhető a nemzetközi szervezet honlapján angol, ukrán és orosz nyelven is.

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62