Nem csüggednek: holnap ismét nekiesnek a nyelvtörvénynek Kijevben

Holnap, azaz március 14-én is folytatja Ukrajna legfelsőbb Tanácsa a Закон України „Про забезпечення функціонування української мови як державної”, magyarul: Ukrajna törvénye „Az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról” című törvény parlamenti vitáját.

Amint arról korábban beszámoltunk, a február 28-án és március 1-jén tartott első nekifutás után tartott néhány napos szünetet követően március 12-én fogott bele ismét a Verhovna Rada az államnyelvről szóló törvény áttekintésébe és a tervezet megvitatásába. Aznap a törvény „Загальні засади”, vagyis „Általános elvek” című részéhez érkezett módosító indítványok megvitatására került sor.

A mai, március 13-ai ülésnap során a № 5670-д számú tervezet következő nagy egységét, „Az ukrán nyelv és az ukrán állampolgárság” címet viselő részt tekintették át a képviselők, majd áttértek a következő, „Обов’язок володіти державною мовою” (Az államnyelv ismeretének kötelezettsége) című rész megvitatására.

A hivatalos parlamenti beszámoló szerint a mai (március 13-ai) ülés lezárásáig mindösszesen 271 módosító indítványt vitattak meg a képviselők, s ennek megfelelően holnap a 272. módosító javaslat áttekintésével kezdik a napot. Azt, hogy nincs könnyű dolguk a képviselőknek, jól jelzi az a tény, hogy az első olvasatban sebtében tavaly októberben megszavazott törvényszöveghez kétezernél több módosító indítvány érkezett.

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa annak ellenére folytatja tehát az államnyelvről szóló törvény vitáját, hogy március 12-én Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa jelezte Ukrajnának, hogy „a kijevi parlamentnek el kell halasztania a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló jogszabály elfogadását a választások utáni időszakra”.

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62