„Magyar” szám egy ukrajnai akadémiai folyóiratban

Még tavaly, 2017. június 20-án szervezett nemzetközi tudományos konferenciát A magyar tényező Ukrajna belpolitikájában (Угорський чинник у внутрішній політиці України) címmel Kijevben a Stratégiai Kutatások Nemzeti Intézete. Részben ezen a szakmai tanácskozáson elhangzott előadások írott és szerkesztett anyagát adja közre a Stratégiai Kutatások Nemzeti Intézetének hivatalos folyóirata. A Стратегічні пріоритети (Stratégiai prioritások) címmel negyedévente megjelenő tudományos szakfolyóirat 2018. évi 46. évfolyamának 1. számát teljes egészében a kárpátaljai magyarok kérdésének szentelték a szerkesztők.

Az (egy kivétellel) ukrán nyelvű tanulmányok jó képet adnak arról, hogyan látja az ukrajnai kutatói elit a „magyar kérdés”-t, a kárpátaljai magyarokat, az ukrán–magyar viszonyt. Az ukrán nézőpont dominanciáját mindössze Keskeny Ernő, Magyarország kijevi nagykövetének bevezetője, illetve három olyan tanulmány töri meg, amelyek magyar szemszögből közelítik meg a kárpátaljai magyarság helyzetét, illetve az Ukrajna és Magyarország közötti kapcsolatok kérdéskörét: Tóth Mihály, Fedinec Csilla, illetőleg Csernicskó István írása.

Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője azokról a diszkriminatív nyelv- és oktatáspolitikai problémákról írt ukrán nyelvű tanulmányában, melyek az ukrán nyelv és irodalom független tesztelés során érik a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák végzőseit, illetve az ukrán nyelvnek a kárpátaljai magyar iskolákban folyó oktatásával kapcsolatos számos problémáról, a nyelvoktatás alacsony hatékonyságáról, rámutatva az oktatási rendszert irányító állami hatóságok felelősségére.

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62