A fenti címmel jelent meg egy több tanulmányt tartalmazó blokk a Magyar Nyelvőr című folyóirat legfrissebb, 2017. évi 3. számában.
Tolcsvai Nagy Gábor bevezetőjéből kiderül, hogy „A kisebbségek számára az államnyelv, hivatalos nyelv megfelelő szintű elsajátítása a társadalmi integráció egyik fontos feltétele. Nemzetközi egyezmények (így a Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről, A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája, a hágai Ajánlások a nemzeti kisebbségek oktatási jogairól) és nyelvi emberi jogi szakirodalom szerint az állam hivatalos nyelvének elsajátítása, a megfelelő szintű és típusú kétnyelvűség elérése fontos nyelvi emberi jog.” Azt a „következményeiben súlyos tény”-t is leszögezi azonban a szerző, hogy „lényegében minden szomszédos utódállam központi irányítású tanügyi rendszere a többségi, államnyelvet beszélő tanulók anyanyelv-pedagógiáját alkalmazza a kisebbségi, az államnyelvet nem vagy nem jól beszélő diákok oktatására. Ez a pedagógiai szempontból abszurd helyzet csakis gyenge kimenetet eredményezhet: a tanulók nem tanulják meg az államnyelvet megfelelő szinten, ez személyes előmenetelüket és életminőségüket károsan alakítja, az adott államban pedig nagyszámú olyan polgár nő fel, akik nem tudnak magas színvonalú szakképesítést szerezni, így nem járulnak hozzá az adott társadalom gazdaságának és kultúrájának fejlesztéséhez kellő mértékben”.
Vančo Ildikó a szlovákiai magyar tannyelvű iskolákban folyó szlováknyelv-oktatás helyzetét elemzi alaposan. Megállapítja, hogy „A szlovák nyelv oktatása az elmúlt negyed évszázadban (sőt az azt megelőző időszakban is) a szlovákiai magyar oktatásügy neuralgikus pontját jelenti. (…) A jelenlegi társadalmi-politikai keret, amelyben Szlovákia deklaráció szintjén többnemzetiségűként jelenik meg, a nemzetállam építését tűzte ki célul. Ebben a keretben az asszimilációban érdekelt nacionalizmus hol bújtatottan, hol nyíltan, folyamatosan jelen van, és így a magyar kisebbségen számonkérhető államnyelvtudás kiváló eszköz az asszimilációt elősegítő törekvések számára.”
Beregszászi Anikó és Csernicskó István „Kidobott pénz vagy megtérülő befektetés? Az ukrán nyelv oktatása Kárpátalja magyar iskoláiban” című tanulmánya még azelőtt született, hogy Porosenko elnök aláírta volna a 2017. szeptember 5-én megszavazott új ukrán oktatási törvényt. A szerzők – miután alaposan áttekintik az államnyelv oktatásának alapvető hiányosságait, a kisebbségeket negatívan diszkrimináló nyelvoktatási, illetve érettségi és felvételi rendszert – határozottan leszögezik: „Az ukrán állam jelenleg nem biztosítja a feltételeket egy fontos nyelvi emberi jog gyakorlásához. Ha ugyanis kárpátaljai magyar gyerekek ezrei 11 éven át (az 1. osztálytól a 11. osztályig) tanulják az Ukrán nyelv tantárgyat, és mégsem tanulnak meg ukránul, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ez az oktatás rosszul működik (…), a tantárgy oktatására fordított hatalmas összeg pedig kidobott pénz. Ha másért – például elvont nyelvi emberi jogok okán vagy a kisebbségek integrációja érdekében – nem, legalább az elkótyavetyélt milliók miatt érdemes volna alaposan átgondolnia mindezt a kijevi oktatási tárca irányítóinak, és végre nem a magyarokat kellene folyton elmarasztalnia az államnyelv oktatásának eredménytelensége miatt, hanem a rosszul működő rendszert és az alapjául szolgáló elveket, beidegződéseket volna szükséges átalakítani.”
A negatív példákat követően Kozmács István elemzése azt mutatja be, hogyan folyik Finnországban a finn mellett „másik nemzeti nyelv”-nek nevezett svéd nyelv oktatása a finn tannyelvű iskolákban. Tanulmányának egyik legfontosabb következtetése az, hogy „a kisebbségek eredményes államnyelvoktatásának elengedhetetlen feltétele a támogató társadalmi közeg és törvényi háttér. (…) Fontos annak felismerése, hogy a finn oktatási rendszerben egyrészt központilag jól és pontosan megfogalmazzák az elsajátítandó ismereteket és kompetenciákat, majd annak megvalósítási módját a helyi tantervekben kidolgozva az iskolák pedagógusaira és az iskolák fenntartójára bízzák. Ez teszi lehetővé, hogy az egyes oktatási intézmények a területük szociális, nyelvi és nemzetiségi összetételének legmegfelelőbb tartalmakat és formákat alkalmazzák az oktatásban.” Megállapítja azonban azt is a szerző, hogy „A közép-európai régió keretei között más megoldások születtek. A kisebbségek másodnyelv (államnyelv) oktatásának sikertelensége mögött a többségi oktatás azon hiányossága is feltárul, amely szerint a többség számára nem egyértelmű és világos, hogy a kisebbség nyelve és kultúrája az adott közösség, állam számára ugyanolyan érték, mint a többségé. Az alapelv – amely szerint egy államban egy nyelv létezhet – megakadályozza, hogy a másik (harmadik) hazai nyelvet a nyelvoktatás bevett – hagyományosan az idegen nyelvek oktatásának nevezett – módszereivel oktassák”.
A blokkot indító Tolcsvai Nagy Gábor írása zárja a Magyar Nyelvőr tematikus összeállítását. A szerző azt vizsgálja írásában, hogy a nyelvtudomány miként lehet az eredményes és hatékony nyelvoktatás segítője, támogatója. Erre ugyanis – állapítja meg Tolcsvai Nagy – nagy szükség volna, hiszen „A többségi államnyelv megtanulása és megtanítása az elmúlt évtizedekben nem volt sikeres, részben politikai okokból, jelentős mértékben azonban a korszerű pedagógiai és nyelvtudományi eredmények alkalmazásának a hiánya miatt.” Az államnyelv sikeres és eredményes sikeres oktatásához a diákok kisebbségi helyzetéből adódóan speciális nyelvpedagógiai elméletre és módszertanra van szükség. Ennek a modern, 21. századi funkcionális nyelvészeti irányzat adhatja meg a legeredményesebb nyelvelméleti és leíró alapját. A szerző írása ezt a módszert mutatja be röviden. A módszer lényege rendkívül egyszerű: nem a bemagolandó meghatározásokra, grammatikai szabályszerűségek bebifláztatására, haszontalan, gyorsan elfeledésre ítélt tananyag átadására kell építeni az iskolai nyelvórákat. Ehelyett „A funkcionális nyelvtudomány a funkcionálás felől közelíti meg a nyelvet. A tanuló, főképp a gyermek a nyelv elsajátításával, megtanulásával együtt a világ jelenségeit is kategorizálja, fogalmakba rendezi. A jó nyelvpedagógia erre a megismerő, kategorizáló és konstruáló képességre épít, ezt a nyelvszemléletet érvényesíti. Hiszen a második nyelv megtanulásában a gyakorlat, a tényleges beszéd a fő cél, miképp az anyanyelv-pedagógiában a gyakorlati tudás kategoriális felismertetése és fogalmi feldolgozása.”
A Magyar Nyelvőr 141. évfolyamának legfrissebb, idei 3. száma mindenkinek hasznos olvasmány, akit foglalkoztatnak a nyelvoktatás, a kisebbségi nyelvmegtartás, a nemzetiségi megmaradás kérdései. A folyóiratban közölt tanulmányok elolvasása alapján egyértelmű, hogy az államnyelv magas szintű elsajátítása és az anyanyelv megőrzésének kettős célja úgy érhető el, hogy a nemzeti kisebbségek tagjai anyanyelvükön tanulnak, de korszerű, tudományosan megalapozott módszerekkel oktatják számukra az állam hivatalos nyelvét. Az a fajta oktatási program, amelyet a 2017. szeptember 5-én elfogadott ukrajnai oktatási törvény kínál az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek számára, nem ezt a célt szolgálja.