Hát már senki sem tud itt ukránul?

Az új ukrán oktatási törvény 7. cikkelye kapcsán kialakult vitában sok butaságot, rengeteg fél-igazságot, időnként hazugságokat is hallhattunk-olvashattunk már. Ma már azon se lepődünk meg különösebben, ha a törvényt és annak nyelvi cikkelyét védelmező ukrán politikus vagy hivatalnok azzal érvel a kisebbségek nyelvén folyó oktatást ellehetetlenítő törvényi rendelkezések mellett, hogy az a mi érdekeinket szolgálja. Sokszor hallhattuk, olvashattuk ezt Lilija Hrinevics oktatási minisztertől is. Amikor például – még jóval az oktatási törvény elfogadása előtt, a jogszabály tervezetével kapcsolatban – Bocskor Andrea, az Európai Parlament képviselője két társával együtt levélben kérte Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának vezetőjét, hogy ne fogadja el Kijev ezt a mára már nemzetközi botrányt kiváltó jogszabályt, Hrinevics asszony (2016. december 16-án keltezett N 1/11-15930. iktatási számú) levelében többek között ezt írta az EP képviselőinek küldött válaszában:

„Történelmileg úgy alakult, hogy Ukrajnában a közoktatási intézményekben az oktatás hat nyelven (ukránul, moldávul, lengyelül, oroszul, románul, magyarul) folyik, az elemi oktatásban pedig nyolc nyelven (ukránul, bolgárul, moldávul, lengyelül, oroszul, románul, szlovákul, magyarul), tantárgyként 30 nyelvet tanítanak (az ideiglenesen megszállt területek nélkül).

A nemzeti kisebbségek nyelvén oktató iskolákban általában a tantárgyakat az adott nemzeti kisebbség nyelvén oktatják, kivéve az ukrán nyelvet és irodalmat. Ezért, sajnos, Ukrajna egyes régióiban olyan helyzettel állunk szemben, hogy egyes nemzeti kisebbségek (különösen a magyarok) képviselői a teljes középfokú végzettség megszerzése után nem sajátították el olyan mértékben az államnyelvet, nem tudják sikeresen teljesíteni a külső független tesztvizsgákat és nem tudnak Ukrajna más állampolgáraival sikerrel konkurálni a felsőoktatási intézmények államilag finanszírozott helyeiért, nem tudnak munkát találni a kompakt településterületükön kívül, és így emigrálni kényszerülnek (néha a migrációs jogszabályok megsértésével) azokba az országokba, ahol az ő nyelvük hivatalos nyelv (a legtöbbször ezek az Európai Unió államai).”

Az oktatási miniszter tehát úgy érvelt levelében, hogy a kárpátaljai magyarok számára azért kell bevezetni az új törvény alapján az államnyelven folyó oktatást, mert nem tudnak jól ukránul, és ezért nem tudnak továbbtanulni és munkát vállalni, minek következtében kivándorolnak az Európai Unió államaiba…

Az élet azonban nagy mókamester, és bizony visszanyal a fagyi.

Andrij Reva, ukrán szociálpolitikai miniszter 2018. december 22-én közzétett nyilatkozata szerint a tavalyi év végén közel 12 millió ukrán állampolgár dolgozott külföldön. A Global Economy Watch nevű nemzetközi szervezet 2019-re vonatkozó előrejelzése alapján pedig Európa keleti felén Ukrajna veszíti el a legtöbb munkavállalót, ugyanis a még itthon lévő potenciális munkavállalók 1,5%-a ebben az évben szintén külföldön talál majd állást magának (bővebben lásd itt).

Hrinevics oktatási miniszter asszony 2016-os jóslatai alapján arra következtethetünk, hogy ez a sok millió, Ukrajnán kívül munkába állt ember csakis azért hagyta el szülőhazáját, mert nem beszélték az államnyelvet, és ezért nem tudtak munkát találni, és így emigrálni kényszerültek… Ez a miniszter asszony logikáját követve csak így lehet, hiszen – ha hiszünk a kijevi kormányzatnak az oktatási törvény 7. cikkelye melletti érveinek – amennyiben tudtak volna ukránul, akkor ez a sok millió ukrán állampolgár ma egészen biztosan valamelyik ukrajnai egyetem padjait koptatná, vagy valamelyik ukrán oligarcha üzemében robotolna…

© 2019 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62