Főiskolánk oktatói a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson

2016. augusztus 22–27. között szervezték meg a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust Pécsett Kultúra- és tudományköziség: magyarságtudomány a 21. századbancímmel. A kongresszuson – melyen az egész világról összegyűltek a magyarsággal kapcsolatos kutatásokat folytató tudósok – összesen 40 szimpózium keretében több száz előadás hangzott el (a rendezvény programja: https://hungkong2016.hu/).

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát három munkatársunk képviselte a nemzetközi szakmai fórumon.

Csernicskó István, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője, a Filológiai Tanszék oktatója A nyelvi jogok helyzete és a nyelvi tervezés a Magyarországgal szomszédos nyelvi régiókban című szimpóziumot vezette Benő Attilával közösen, illetve – Kontra Miklóssal és Gúti Erikával együtt – részt vett A magyar nyelv Horvátországban című monográfia szakmai bemutatásában.

Szakál Imre, intézményünk Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének oktatója, a főiskola felvételi bizottságának felelős titkára az Identitás, régió, kisebbség szimpózium keretében tartott „Mi ez a gyászos ének?” – adalékok Beregszász 1919 és 1923 közötti történetéhez címmel tartott előadást.

Mádi Gabriella, főiskolánk Felsőfokú Szakképző Intézetének tanára vendégként vett részt a kongresszuson.

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62