Előadás a Kárpátaljai Estéken

A képen a következők lehetnek: szövegNyelvfosztás Kárpátalján? című előadás megtartására kapott felkérést Csernicskó István nyelvész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontjának vezetője a Kárpátaljai Szövetségtől. A közel egy órás előadás Budapesten, a Városligeti fasorban hangzott el október 29-én a Kárpátaljai Esték 10. előadásaként.

Az előadó elsősorban azoknak a nyelvpolitikai eseményeknek a bemutatására koncentrált, melyek az ukrajnai nyelvpolitikát jellemzik 2014, vagyis a méltóság forradalma óta. Részletesen foglalkozott Csernicskó István a 2017-ben elfogadott ukrajnai oktatási törvény 7. cikkével, illetve a 2019-ben megszavazott, az államnyelv védelméről szóló jogszabállyal, illetve ezeknek a törvényeknek a lehetséges következményeivel.

Az estét rövid komolyzenei betétek foglalták keretbe, majd az előadást követően Csete Örs beszélgetett az előadóval pályájáról, kutatásairól, végül a közönség fogalmazta meg kérdéseit, hozzászólásait.

Kapcsolódó képek:

© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62