Egy lépés hátra, de lesz-e több?

Kiveszik a nyelvtörvényből a végszavazás előtt a jogszabály megsértőinek büntetőjogi felelősségre vonásáról szóló részeket, és „csak” az adminisztratív szabálysértés marad benne – jelentette be december 19-én Irina Podoljak ukrán parlamenti képviselőnő, mondván, keresni kell a kompromisszumokat, hiszen az idén október 4-én első olvasatban megszavazott, Закон України „Про забезпечення функціонування української мови як державної”, azaz: Ukrajna... Bővebben »


Szakértői kerekasztal Kijevben

Amint arról korábban beszámoltunk, Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának 2018. augusztus 8-án kiadott 889. számú rendeletével újjászervezte az ukrajnai őshonos népek és nemzeti kisebbségek tanácsát. Az új összetételű tanács november 6–7-én tartott első ülését követően december 18-án újabb rendezvényre került sor, a korábbiakhoz hasonlóan az EBESZ és Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma szervezésében. A «Гаазькі... Bővebben »


Kiállítás a látható többnyelvűségről

A Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) 2018. évi közgyűlésének keretében nyitották meg 2018. december 14-én Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a „Látható kétnyelvűség” címmel szervezett kiállítást. A vándorkiállítást Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, illetve Karmacsi Zoltán, a KMAT tagja, a kiállítás anyagát összeállító Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont munkatársa nyitotta meg.  Amint... Bővebben »


Hamarosan!

Készülünk a Látható kétnyelvűség című vándorkiállításunk holnapi megnyitójára, melyre a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács közgyűlésének keretében kerül sor. Helyszín: Beregszász, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Időpont: 2018. december 14., 16 óra.       Kapcsolódó képek:


Találkozó az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjával

December 4-én Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen került sor a Magyarországgal szomszédos államokban működő magyar kisebbségi szervezetek vezetőinek találkozójára Fernand de Varennes professzorral, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjával.  A megjelenteket Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke köszöntötte, majd Brenzovics László, a KMKSZ elnöke az ukrajnai magyar közösség helyzetéről tájékoztatta részletes alapossággal az... Bővebben »


© 2024 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62