Basszus, jön a „dematyukacija”!

A központi ukrajnai internetes sajtó beszámolói szerint az ukrán nyelv káromkodástalanításáról szóló törvénytervezetet regisztrált be egy parlamenti képviselő Kijevben…

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának hivatalos honlapján ellenőrizhető, hogy ez a hír bizony a legcsekélyebb mértékben sem vicc. A bukott elnök pártjában, azaz a Petro Porosenko Blokk frakciójában politizáló Olha Bohomolec képviselőnő 2019. július 2-án nyújtotta be a Проект Закону “Про протидію лихослів’ю” (про дематюкацію мови) című jogszabály tervezetét, és a Verhovna Rada apparátusa hivatalosan regisztrálta a dokumentumot. A tervezet címe nagyjából így fordítható magyarra: „Törvénytervezet a szitkozódások elleni intézkedésről (a nyelv káromkodástalanításáról)”.

A törvénytervezet szerint a televízióban, a rádióban, a közösségi médiában, blogokban, nyilvános helyen előforduló káromkodásokat, szitkozódásokat (kivéve, ha művészi alkotásban, például játékfilmben, stilisztikai eszközként hangzik el) bírsággal kell büntetni. Amennyiben magánszemély vét a nyelvi illemszabályok ellen, 40–70 adózatlan minimálbér összegű (vagyis 38 ezertől 67 ezer UAH-ig) terjedő bírsággal sújtható. A pénzbüntetés kiváltható 40–60 óra közmunkával vagy 15 nap elzárással. Ha azonban közszereplő (például politikus) káromkodik, szitkozódik a nyilvánosság előtt, akkor a büntetési tétel emelkedik: 72 ezertől 96 ezer hrivnyáig terjed a mértéke.

Ha a tervezet törvényerőre emelkedik, az elkerülendő és bírsággal sújtható szavak, kifejezések, nyelvi fordulatok listáját Ukrajna Kormányának kell jóváhagynia. Képzeljük el azt a kormányülést, ahol a miniszterelnök vezetésével arról ötletelnek a miniszterek, milyen káromkodás maradt ki esetleg a listáról, mivel kell kiegészíteni a felsorolást… Azt is el lehet képzelni, milyen gyorsan elkapkodják majd a törvényeket, elnöki és kormányrendeleteket közlő hivatalos közlöny, az Урядовий Кур’єр azon számát, amely majd tételesen felsorolja, milyen szitkozódások és trágárságok kerülnek tiltólistára.

Előre lehet fogadásokat kötni arról is, hogy ha a szabadszájúságáról híres egykori kárpátaljai kormányzó, Hennagyij Moszkal sikeresen szerepel a közelgő parlamenti választásokon, vajon mennyi büntetést kell majd befizetnie egy-egy hangulatosabb plenáris ülésszak után. Az egykori gubernátor „ékesszólásáról” érdemes megtekinteni például ezt a „best of” válogatást, esetleg ezt a paródiát. 

Az egyik népszerű ukrajnai blogger kaján mosollyal az arcán tette fel a költői kérdést: ha a törvény hatályba lép, mi lesz az ukrán hazafiak körében nagyon népszerű, 2014 után keletkezett, futballszurkolók által nagy átéléssel előadott Путiн хXXXйло, új ukrán „népköltészeti” alkotással: vajon az is tilalom alá esik, vagy az orosz elnök szidása azért még belefér?

Bohomolec képviselő asszony egyébként a parlament egészségvédelmi bizottságának az elnöke és tagja az Amerikai Egyesült Államok és Ukrajna közötti parlamentközi bizottságnak. Mindez azért érdekes, mert Uljana Szuprun, Ukrajna USA-ból importált egészségügyi minisztere a sajtónak a törvénytervezet kapcsán kifejtette, hogy egyes helyzetekben a szitkozódás jó feszültség-levezető lehet, és így bizonyos körülmények között kifejezetten hasznos az egészség számára…

A tervezet által kiváltott általános derültséget látva Andrij Parubij, az ukrán parlament házelnöke sietett leszögezni: a kijevi törvényhozás a választásokig már semmiképp sem tűzi napirendre a szitkozódások visszaszorításáról szóló törvénytervezet vitáját. A házelnök azt is elmondta a sajtónak, hogy ő egyébként csak extrém helyzetekben szokott káromkodni. Nos, aki látott már közvetítést a kijevi parlamentben folyó vitákról, az nem kételkedik abban, hogy ott mindennaposak az ökölcsapásokkal súlyosbított érvelések következtében kialakuló extrém helyzetek (lásd például ezt, vagy ezt a képviselői vitát), úgyhogy a káromkodási törvény alapján beszedett büntetések akár külön előirányzatként is szerepelhetnének eztán a költségvetés tervezetében.

© 2019 Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Elérhetőségeink:

Postacím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna, Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont

Telefon: +380 3141 429 68, 137-es mellék (külföldről),
illetőleg: 8 241 429 68, 137-es mellék (Kárpátalján belül)

Fax: +380 3141 234 62