Ukrajna Kulturális Minisztériuma 2017. február 1-jén kiadott 70. számú rendeletében létrehozta a minisztériumon belül az etnopolitikai szakértői tanácsot.[1] Ugyanezzel a rendelettel a kulturális tárca vezetője jóváhagyta a szakértői tanács működésének alapjául szolgáló dokumentumot.[2] A szakértői tanács feladatai között szerepel az állam etnopolitikáját megalapozó stratégia kidolgozása is. Az ezzel megbízott testület el is készítette ennek a dokumentumnak a tervezetét, amit a minisztériumban 2017. november 17-én vitattak meg.[3]
A kárpátaljai magyar sajtó is beszámolt arról[4], hogy 2017. december 18–21. között a szakértői tanács tagjaiból álló népes delegáció érkezett Kárpátaljára, ahol a megyei vezetéssel és a régióban élő nemzeti kisebbségek képviselőivel megvitatták a Концепція державної етнонаціональної політики України (magyarul: Ukrajna állami etnopolitikai koncepciója) című dokumentumot.
A tervezet nem nyerte el a nemzeti kisebbségek szervezeteinek támogatását. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, a kijevi parlament képviselője nyílt levélben kérte Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnöktől a koncepció egyeztetését a nemzeti kisebbségekkel, valamint azt, hogy Kijev küldje el a tervezetet a Velencei Bizottságnak véleményezésre.[5]
A kárpátaljai magyar szervezetek közös nyilatkozatban tiltakoztak a tervezet ellen.[6] A nyilatkozatban – melyet a KMKSZ elnöke mellett Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Majdnek Antal, a Kárpátaljai Római Katolikus Egyházmegye püspöke, valamint Demkó Ferenc, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye Beregszászi (Magyar) Esperesi Kerületének esperese is aláírt – a „kárpátaljai magyar szervezetek aggodalmukat fejezik ki a készülő tervezettel kapcsolatban”.
A kilenc és fél oldalas, 2017. december 11-ei keltezésű koncepció egyik leggyakrabban ismételgetett fogalma, a „posztkolonializmus”. A tervezet alapja az a gondolat, hogy Ukrajna alapjában véve az ukrán nemzet állama, melynek periférikus részein más nemzetiségek is élnek, és ezen nemzetiségek az egykori gyarmatosítók maradékai, leszármazottai. „A mai Ukrajna nemcsak posztkommunista, hanem posztkoloniális állam is, amely előtt világnézeti transzformáció és a gyarmati örökség legyűrése áll feladatként” – olvashatjuk a koncepcióban.
Ukrajna gyarmati státusát a nemzetietlenítés politikája határozta meg, állítják az állami etnopolitikai koncepció összeállítói, és ennek a következő tényezőit különítik el:
1) A gyarmatosítók meghamisították Ukrajna történetét, azt állítva, hogy az ukránok nem rendelkeztek saját állammal és nemzeti tradíciókkal, és Ukrajna története más államok és népek történetének része.
2) Kiszorították az ukrán nyelvet az oktatásból, a tudományból, a kultúrából és a hivatali ügyintézésből.
3) Az ukrán kultúrát asszimilálni próbálták, és csak a néprajzi hagyományok szintjére akarták visszafejleszteni, a lakosságot a gyarmatosítók kultúrája felé terelték.
Mindebből arra a következtetésre jutnak az etnopolitikai koncepció kidolgozói, hogy a függetlenné vált, azaz a gyarmati sorból felszabadult Ukrajnában nemcsak a nemzeti kisebbségek képviselőit illeti védelem, hanem az etnikai és nyelvi többséget, azaz az ukránokat is, sőt: az államnak elsősorban ezen a téren vannak sürgető feladatai.
A posztkolonializmus mint kutatási módszer és szemlélet a nyugati hatalmak által korábban gyarmatosított országok és régiók specifikus politikai és kulturális helyzetét tanulmányozza. A posztkoloniális országok és régiók a második világháború utáni évtizedekben szabadultak fel a gyarmati sorból, de a gyarmatosítás és a gyarmati korszak következményei még sok tekintetben meghatározzák politikai, gazdasági és kulturális körülményeiket. A posztkoloniálisnak tekintett tipikus államok Afrikában találhatók, ahol a második világháború után fokozatosan felbomlott a gyarmati rendszer, és az egykori gyarmatok fokozatosan független államokká váltak.
A Szovjetunió széthullása és a keleti blokk államainak európai integrációs folyamatainak elindulása óta a posztkolonializmus fogalmát gyakran a közép-kelet-európai volt szocialista államokra, illetve az egykori szovjet birodalom utódállamaira is alkalmazzák. Az egykori szovjet blokk államai kapcsán a posztkolonializmus állapotát a totalitárius kommunista hatalom által fenntartott, koloniálisnak tekintett helyzet utáni társadalmi, politikai és kulturális viszonyok megnevezésére használják. Ezzel a fogalommal azt az átmeneti korszakot jellemzik, amelyben az előzőtől – politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális értelemben egyaránt – alapvetően eltérő rendszer keretei között még hatnak a gyarmati korszak bizonyos jellemzői.
Az 1991-ben függetlenné vált kijevi politikai és értelmiségi elit tehát úgy véli, hogy Ukrajna egykori orosz/szovjet gyarmat. Erre utal az is, hogy Volodimir Vjatrovics, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője a 2017-es évet értékelő tévéinterjújában azt javasolta, hogy azt az időszakot, amelynek során Ukrajna a Szovjetunió része volt, nyilvánítsák a szovjet megszállás korszakának.[7]
Mint egykori gyarmatnak, a mai Ukrajnának ebben az értelmezési keretben a gyarmati múlt terheinek lerázása a legfőbb feladata. Eszerint az etnopolitikai koncepció kidolgozói szerint a mai Ukrajnát az államszervező nép nyelvi és kulturális pozíciónak megkésett és befejezetlen fejlesztése jellemzi: itt még csak most van folyamatban az Európa legtöbb államában már lezajlott nemzetiesítés.
Azonban az ukrán identitás központi erősítése, az ukrán nyelv pozícióinak erőteljes támogatása a nemzeti kisebbségek körében aktivizálta a saját kisebbségi nyelv, kultúra, identitás és vallás megőrzésére irányuló szándékokat. Ennek eredménye az a paradox helyzet, hogy a nemzeti kisebbségek éppúgy elégedetlenek a számukra biztosított jogokkal, mint ahogyan a többségi nemzet elitje aggodalmasan tekint az ukrán nemzet és nyelv fejlődésének, státusának perspektíváira.
Az ukrán nemzetépítést nem könnyíti meg, hogy a Szovjetunió széthullását követően a mai politikai hatalom birtokosai által gyarmatosítóként értékelt többmilliós ukrajnai orosz közösség úgy vált egyik pillanatról a másikra kisebbséggé, azaz de jure alárendelt státusúvá, hogy korábban a szovjet birodalom nyelvileg és kulturálisan is privilegizált csoportjához tartozott, s de facto ezeket a kedvező gazdasági, politikai és kulturális pozíciókat részben az államváltás után is sikerült átmentenie. A konfliktus abból fakad, hogy az új államszervező etnikum (az ukrán) az orosz közösség összes volt és még féltve őrzött pozíciójára igényt tart. A posztkolonializmus logikai keretében ez úgy fest, hogy az orosz gyarmati létből felszabadult független Ukrajna államszervező nemzete (az ukrán) nem tart tovább igényt a gyarmatosítók társadalmi, kulturális, nyelvi és anyagi tőkéjére, hanem teljes mértékben át akarja venni az ország irányítását és az erőforrások fölötti kontrollt.
Az ukrajnai helyzethez hasonló konstrukciókat elemezve Rogers Brubaker magyarul 2006-ban Nacionalizmus új keretek között címmel megjelent könyvében megállapítja: azért, hogy kompenzálják a diszkriminációt, „mely felfogásuk szerint a múltban érte őket, a nemzetiesítő elitek cselekvést sürgetnek és vállalnak az etnokulturális államalkotó nemzet nyelvének, kultúrájának, demográfiai túlsúlyának, gazdasági fejlődésének, politikai hegemóniájának előmozdítása érdekében”.
A Krím Oroszország általi annektálása, a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus tovább élezi a fent említett konfliktust. A mai Ukrajna – Brubaker fogalmát alkalmazva – nemzetiesítő, nemzetállamot építő országként jellemezhető. Olyan államként, ahol – ismét csak Brubaker szavaival – a nemzeti elitek a szovjet gyarmatból függetlenné vált Ukrajnát „»megvalósulatlan« nemzetállamnak tekintik, olyan államnak, melynek az a rendeltetése, hogy nemzetállam – egy bizonyos nemzet birtokában lévő és céljait szolgáló állam – legyen, de amely egyelőre még nem nemzetállam (vagy legalábbis nem megfelelő fokon az); ezzel együtt jár az a hajlandóság, hogy az észlelt hiányosságot orvosolják, s azzá tegyék az államot, amivé voltaképpen és legitim módon rendeltetése szerint lennie kell”. Ennek az etnopolitikai koncepcióban csak statisztaszerep jut azoknak az ukrán állampolgároknak, akik nem a többségi nemzet tagjai és nem az ukránt beszélik anyanyelvként. A szerepük mindössze annyi, hogy mielőbb beálljanak ők is a sorba.
Úgy tűnik, az etnopolitikai koncepció tervezete egy újabb lépés azon az úton, amelyre az oktatási rendszer szinte teljes ukránosítását előíró új oktatási törvény 7. cikkelyével lépett Ukrajna, és amely az etnikai és nyelvi szempontból homogén ukrán nemzetállam felé vezet.
A narancsos forradalom (2004), a méltóság forradalma (2013–2014) és a felülről vezérelt dekommunizáció ellenére még nem alakult ki a modern értelemben vett, 21. századi ukrán politikai nemzet. Ernest Renan magyarul Mi a nemzet? címmel kiadott írásában úgy fogalmazott, hogy a nemzet nem más, mint közös emlék a múltból és közös terv a jövőre. A mai Ukrajnában azonban nem mindenki nyitott a felülről erőltetett történelemszemléletre, a központilag diktált ukránosításra, és a különböző csoportok eltérően képzelik a jövőt. Egy olyan országban, amely számtalan tényező mentén megosztott, melyben egymást érik a politikai és gazdasági válságok, ahol mindent átsző a korrupció, és amelynek területén évek óta fegyverek ropognak, nem biztos, hogy a nem ukrán nemzetiségű és anyanyelvű állampolgárok elidegenítése, erőszakos asszimilációja révén lehet megalapozni a fényes jövőt.
[1] Наказ Міністерства Культури України від 01.02.2017 р. №70 «Про Експертну раду Міністерства культури України з питань етнополітики». https://zakon3.rada.gov.ua/laws/show/z0246-17
[2] ПОЛОЖЕННЯ про Експертну раду Міністерства культури України з питань етнополітики. Затверджено Нааказом Міністерства Культури України від 01.02.2017 р. №70. https://zakon3.rada.gov.ua/laws/show/z0246-17
[3] У Мінкультури обговорили проект Концепції державної етнонаціональної політики. https://mincult.kmu.gov.ua/control/uk/publish/article?art_id=245304543
[4] Ukrán etnopolitikai szakértők Beregszászban. https://www.karpatalja.ma/karpatalja/kozelet/ukran-etnopolitikai-szakertok-beregszaszban/
[5] KMKSZ: Ukrajna egyeztesse nemzetiségpolitikai koncepciója tervezetét a kisebbségekkel. https://kmksz.com.ua/2018/01/05/kmksz-ukrajna-egyeztesse-nemzetisegpolitikai-koncepcioja-tervezetet-kisebbsegekkel/
[6] Az ukrajnai magyar szervezetek nyilatkozata az „Ukrajna állami etno-nacionális politikájának koncepciója” c. tervezettel kapcsolatban. https://kmksz.com.ua/2017/12/20/az-ukrajnai-magyar-szervezetek-nyilatkozata-az-ukrajna-allami-etno-nacionalis-politikajanak-koncepcioja-c-tervezettel-kapcsolatban/
[7] A televíziós felvétel eredeti nyelven (ukránul) megtekinthető itt: https://www.youtube.com/watch?v=T55KKqzSt34. A javaslat az 5. és 6. perc közötti időszakban hangzik el. Lásd még: https://ria.ru/world/20180106/1512209672.html?inj=1